Akkora hó esett nálunk, hogy csak na! (Részletekért nézzétek meg bármelyik időjárás-jelentést.) A madáretetőn féloldalas sapka, benne kisebb dunyhányi hó, ami betemette a maradék szotyit is. Ki kellett takarítani, ha azt akartuk, hogy a betévedő madarak hozzájussanak a napi csipegetni valójukhoz. Mert igaz, hogy kiakasztottunk a fákra néhány himbálózó madárgolyót, meg az almafán is akad még fénylő, piros alma, azt hiszem, a cinegék szeretnek kényelmesen eszegetni, lóbálódzás nélkül.
Ahogy kinéztem az ablakon, örömmel láttam, hogy visszatértek a madárkák. Igaz, hogy egyelőre csak a verebek, mert ők aztán rögtön felfedezik ha valahol kaja van, de biztos vagyok benne, hogy hamarosan jönnek a többiek is.
Merthogy mindent hó borít, és bár eddig itt-ott, a földeken, kertekben találhattak maguknak ennivalót, most már erre esélyük se lesz. Olvadásig, rügyezésig etetni kell őket. Remélem, hamarosan jönnek a többiek is, és nem csak verebeket látunk az etető környékén.
...és környékén - írhatnám a címben, de az már túl hosszú lenne az én ízlésemnek.
Mert a tegnapi túra ott kezdődött, a füredi iskola udvarán, no meg előtte bent, ahol a résztvevők a magukkal hozott tábla csokikkal "nevezhettek" a túrára, cserébe formás bögrét zsákmányolva és energizáló borocskával, teával, zsírosdeszkával töltekezhettek fel. Meglehetősen sokan gyűltünk össze, a létszámról inkább nem nyilatkozom, de több százan voltunk. Akkora volt a tömeg és a zsongás, hogy a köszöntő beszédeket alig lehetett hallani - a hangosítás nem állt a helyzet magaslatán -, aztán eltartott jó néhány percig, míg mindenki átért az út másik oldalára, és nekiindultunk végre a szőlőhegynek, ahol tizenhárom bortermelő várta a szomjas úton járókat.
Mielőtt azonban belevethettük volna magunkat a hegy levének élvezetébe, kedves gesztusnak lehettünk szem- és fültanúi: a velünk érkező Kornél atya felszentelte a szőlőhegy első haranglábját, melyet az itt élők munkája és közösségszeretete hozott létre.
Ezután pedig elszabadultak a túrázók. Az út melletti táblák jelezték, melyik pincében várják a kóstolni vágyókat, mindenki oda tért be, ahová kedve tartotta. Bár én nem iszom alkoholt, a hangulat kedvéért - no meg a gyaloglásért is - elkísértem kis csapatunk kóstolóbrigádját egyik-másik pincéhez. A hangulat egyre fokozódott, ahogy az elfogyasztott bor mennyisége nőtt, egészen a szőlőhegy széléig, ahol is lekanyarodtunk a Deseda felé, hogy gyalog térjünk vissza a városba. A túrázók nagyobbik része visszament a faluba, autóba vagy buszra szállt, de akadtak néhányan, akik hozzánk hasonlóan a friss levegőn való mászkálást választották.
A tó partján, piros kereszttel jelzett úton értünk el egészen a Deseda túlsó végéig. Megálltunk itt-ott, hogy gyönyörködjünk a kilátásban, a szép, új hídban, a kacsákban.
Az sem kerülte el a figyelmünket, hogy a szemetelésről nem szoktak még le a környéken lakók, erre kirándulók, horgászók (?): nemcsak az út mentén, hanem bizony a tóban is láttunk széthajigált szemetet, műanyag flakont, autógumit...
A tó keleti végén aztán, némi térképböngészés és vita után, balra fordulva értük el a bringautat, majd arról lekanyarodva jutottunk a Zaranyi-erdő szélére. A piros sáv jelzés vezetett be a városba, a Zaranyi lakótelepre, ahol kis csapatunk ketté vált: mi a belváros felé vettük az irányt, hogy egy kis gyógyszertár-látogatás után továbbgyalogoljunk hazáig. Mert a busz ugyebár, sokára jött volna, és ezek után mi nekünk az a pár kilométer Szerdahelyig?
Alig bújt el a nap a horizont mögött, és már haza is értünk 5 óra tájt. Nagyjából 20 km-t tudtunk le harangláb-szenteléssel, borkóstolással, friss levegő szippantással együtt. Az idő remek volt, a társaság kiváló, és a vendéglátók kedvesek. Mi is kellett volna még egy ilyen rendhagyó januári szombaton? Azt hiszem, semmi több...
(Majd' elfelejtettem, a fotóalbumot itt nézheted meg: Három Királyok túra A jobb szélen, a lenyitható nyílnál érdemes a "Diavetítést" választani.)
