Három órányi autózás után - alig várva, hogy kinyújtóztathassuk a lábunkat- érkeztünk meg Piliscsévre, ahonnan indulva nekivágtunk a 22 km-es túrának. A lábaink nyújtóztatására volt alkalmunk bőven, hiszen a tüdőtágító hegymenetek után lábnyújtóztató - és térdpróbáló - lejtmenetek következtek. A kapott itiner segítségével könnyen navigáltunk a távon, ahol pedig nem volt felfestett turistajelzés, sikkes rózsaszín festékcsíkok és -nyilak mutatták, merre tovább. Mire felértünk a Fekete-kőhöz, a tegnapra rendelt 828 méternyi szintemelkedés felének már a nyakára is hágtunk.
Gyönyörű, sárga és vörös levelű fák között, a friss avar és a föld illatát tovasuhintó enyhe - néhol kissé erősebb - szélben jártuk végig az útvonalat. Látnivalók is akadtak jócskán - más teljesítménytúrákhoz képest -: megnéztük Klastrompusztán a volt pálos kolostor romjait, a Fekete-követ követő ellenőrzőpontnál elidőztünk a Mária-pad és a gyönyörű tölgyfa mellett, és a Klastrom-kút közelében található ciszterci kolostor tető alá rejtett maradványait is megszemléltük.
Ezután Pilisszentkeresztet érintve, a Kálvária mellett délnyugati irányba kanyarodva felmásztunk a Magas-hegyre, ahonnan szép, bár párás kilátás nyílt Pilisszántóra. Rövid pihenőt tartottunk a Mészégető kútjánál, elnézegettük a felhők közül épp kibukkanó nap megvilágította tájat, aztán egy újabb meredek legyűrése után nekivágtunk egy hosszú és unalmas szakasznak. Széles, köves úton tettünk meg mintegy négy kilométert Kopanyicáig, gondolatban azért imádkozva, hogy bárcsak odaérnénk már - az erdő szépségén kívül más nem vigasztalt e szakasz eseménytelenségéért. De a végére az általam hiányolt madarak is előkerültek - egész úton alig hallatszott madárdal, itt végre megszólalt egy pár az ágak közt.
Kopanyicától leereszkedtünk a Piliscsév fölötti pincesorhoz, ahol kritikusan szemrevételeztük az újonnan épített és a régről maradt pincéket. Nálunk a régiek voltak a nyerők.
Egy kopasz dombot elhagyva végre beértünk a célba, és a piliscsévi templom alatt átvettük jutalmunkat. Nem rohantunk, egy-egy húzósabb szakaszt ráérős séta követett, sokszor megálltunk fotózni, nézelődni, enni, így aztán ki is használtuk a lazára hagyott teljesítési időt: hat óra alatt voltunk képesek megtenni a távot - ami érzésünk szerint valamivel több volt, mint 22 km...
Jó volt visszatérni a Pilisbe, nem panaszkodhattunk az időjárásra, a szervezésre sem (pontőrök nem voltak, a startlapon megadott kérdésekre kellett válaszolni). Talán néhány év múlva ismét visszatérünk...
(Album a képekkel itt látható.)