Huszonötödikén reggel útra keltünk Orfű felé, ahol várt minket egy kellemes, kényelmes, otthonos kis ház, begyújtott kályhával, hideg pezsgővel (amiből nem ittam egy kortyot se, ahogy szoktam).
Az első délutánt a Pécsi-tó körüljárásának szenteltük. Ragyogó napsütés, langyos idő, szikrázó víz - mi több kell még egy kellemes sétához?
A nap búcsújával a langymelegnek is istenhozzádot mondtunk, és behúzódtunk a házba kártyázni.
A péntek délelőtt a Nyugat-Mecsek hegyei-völgyei között talált minket. Összevissza vonulászó felhők, bújócskázó nap, szállingózó hó és szemerkélő eső kísérte mind a 10 kilométerünket. Mecsekrákoson áthaladva végigaraszoltunk a Cserhát-hegy oldalában, átsétáltunk Bános keleti végén, és a kerékpárútnak is titulált ösvényen értünk el Vágotpusztáig. Több helyen felütötte a fejét a stréber hunyor: meg se várva a januárt, már most virításnak indult. Vágotpuszta mellett pedig egy jobb sorsra érdemes fotel pihent az út szélén...
Kiérdemesült tűzoltókocsi Bánoson
Vágotpuszta után elhagytuk a bringautat, és gyönyörű bükkössel szegett völgyoldalban gyalogoltunk tovább a Lóri-házig. Addigra abbamaradt a kevéske havazás és az azt követő eső is, de a nap még váratott magára. A Mecsek Házáig visszalévő szakaszon át kellett verekednünk magunkat néhány jól megtermett pocsolyán, de hát unalmas is lett volna a kirándulás, ha nem leszünk térdig sárosak...
Lóri-ház
A malommúzeumot zárva találtuk, a környezetét feldúlva - közműépítés folyik éppen ott, újabb uniós projekt. Reméljük, szép lesz! Majd megnézzük jövőre...
Az este fényét emelte a bakancsok tisztára sikálása és a sáros gatyák kilögybölése - persze ezt a nemes feladatot rám hagyták...
Dérrel, jéggel virradt ránk a szombat, s bár a hőmérő szerint meleg volt - szerintünk rég elromlott -, melegebben öltöztünk, mint előző nap. Célul a Balázs-hegy körbejárását tűztük ki - éppen megfelelő táv és nehézség volt egy hazaindulás előtti, utolsó kiránduláshoz. Előmelegedtünk a jól megrakott kályhánál, aztán útnak indultunk visszafelé, a malommúzeum mellett Orfű déli végébe, hogy nyugatnak kanyarodva átkeljünk a hegy másik oldalára.
A kék kereszt jelzést előttünk valószínűleg rég nem járta senki, mert alig tudtuk átverekedni magunkat az ösvényt benőtt bokrokon és indákon. Nagy nehezen, némi morgással kísérve azért sikerült, de a jó hangulatot kissé lelohasztotta a dolog.
Szerencsésen elértük a kék kör és a sárga kör jelzés találkozását, ahol egy kis töltekezés és fényképezkedés után északkeletnek kanyarodtunk, hogy felmásszunk a csúcsra, a kilátóhoz. A lombtalan fák között hamarosan kibukkant a tó, beazonosítottuk alattunk a két nappal korábban látott, közeli épületeket. Aztán a kidőlt fákkal tarkított szakasz után, kikerülve a használhatatlan hidat, végre felértünk a 320 méter magas hegy tetejére, majd a kilátó lépcsőit is megmászva gyönyörködhettünk a napsütötte panorámában. (Kivéve Barnust, aki inkább lent pihengetett a padon.)
Lefelé gyorsabb volt az út (vajon miért? ;) ), és nemsokára már az utolsó ebédet költöttük el a házban. Utána búcsút intettünk az Orgona vendégháznak, a falunak, a tavaknak, és Pécs érintésével hazakocsikáztunk.
A pécsi Zsolnay Negyedben csak rövid látogatást tettünk, nem utolsó sorban azért, hogy végre találkozzunk rég látott, kedves Jutka barátnőmmel, és hogy felfedezzük magunknak a tavaly nyílt Elektronikus Modelljármű Játékparkot. Legközelebb előbb megyünk, hogy a kicsiknek több idejük legyen gyakorolni a távirányítást... :))
A gyerekek szerint jó volt ez a három nap, de legközelebb tényleg csak pihenjünk, ne gyalogoljunk ennyit...
Ki tudja, mit hoz az új év, mindenesetre minden kedves olvasómnak boldog, sikeres, egészségben, derűvel eltöltött új évet kívánok!
(További fotók ebben az albumban: Mecsek. Válaszd a diavetítést!)
