Brennbergbányáról indultunk három órányi autózás után, valamivel fél 9 előtt. Gyors regisztráció és egy jobbkanyar után már másztunk is felfelé, jeges, havas úton a Magas-bérc irányába. A hegytetőn ránk tűzött a nap, ezüstös sziporkákkal szórva be a kanyarodó, havas utat. Óvatosan, de tempósan lépkedtünk tovább, és hamarosan ott magasodott előttünk a magas-bérci kilátó.
Az a keskeny páracsík a Fertő-tavat takarja
Felmásztam a tetejére, naná! A reggeli 5 fokban, a hideg, tiszta időben messzire látott a szem. Északkeleten pára takarta a Fertő-tavat, mögötte szélerőművek ligete kavarta lustán a levegőt.
Nyugaton az Alpok egy közeli tömbje magasodott a szürke erdőkkel borított hegyek fölé. Alattam, a havas pihenőhelyen szívecskére lyuggatott asztal várta a fáradt vándort a magassági pont szomszédságában. Szép volt, de hiányzott a fák zöldje, a madarak csicsergése - nem kényeztettek el a dalukkal aznap -, a természet életigenlő derűje, ami tavasztól lombhullásig körülvesz kint. Tíz percnyi nézelődés után vissza is tértem a talajszintre és csatlakoztam a többiekhez.
A határ mellett gyalogoltunk, a Vadászati tanösvény, az egykori kelta út vonalán. Jobbról erdő, balról bozótos, fölöttünk a ragyogó Nap. Körülöttünk más, 2-3 emberes csoportok, némelyik kutyával gazdagítva. Így értünk el az Urak Asztalához, a "sarokba". Még pár lépés, és már osztrák ösvényt taposott volna a lábunk. Helyette megkerestük a kódot - ahogy a többi, ember nélküli ellenőrzőpontnál is -, aztán körbenéztem egy kicsit a pihenőhelyen.
Van ott minden: magyar és német nyelvű tájékoztató, jelképes kapu, tetején szép kereszttel, Mária-kegyhely, asztalok, padok. Ha nem teljesítménytúrán lettem volna és nem vizes minden, bizonyára eltöltöttem volna ott hosszabb időt is, mint amennyi most jutott. De tovább kellett menni, visszakanyarodva Brennberg felé, a Hidegvíz-völgyön át.
Miután egy tisztás mellett elhaladva megsüttettem az arcomat a nappal, és leóvatoskodtam a lejtőn a domb aljába, hosszú aszfaltos szakasz következett. Nemsokára utolértem a többieket, akik nem időztek annyit az Urak Asztalánál, mint én. Egy kis szerelvényigazítás - levettem a mellényt, mert melegem volt - után hol a jeges aszfalt szélén, hol a csúszásmentesre száradt úton tempóztunk tovább. A papírszáraz tölgyleveleket néhol hó lepte, izgalmas kontrasztot alkotva. Jobbról szakadék, balról a domboldal kísérte utunkat.
Nemsokára elértük a Roth Gyulának ajánlott emlékhelyet, ahonnan leereszkedett az út a Hidegvíz-völgybe. A fák lábánál kedvenc mohám, a csillagos nyújtózott a fény felé, havasan, csillogón.
Az út szélén elhagyatott, félig átépített házat érintettünk - a térkép szerint az egykori határőr őrs épülete volt az. Bekerítve, félbehagyva, jobb sorsra várón emelkedik az erdő szélén.
Végre lekanyarodtunk az aszfaltról, ismét avar zörgött a bakancsunk alatt. Magas fenyők mellett bandukoltunk felfelé, és hamarosan szép, itt-ott jeges tavat vettünk észre jobbkéz felől: a Fehér-úti tó vonzott magához helybeli kirándulókat is, sokan szellőztették tüdejüket a partján, a közeli sétautakon.
Innen már nem volt messze Görbehalom, mely falun reggel átutaztunk túránk célja felé tartva. A főtéren két csille áll, emlékeztetvén szebb napokra, amikor a környéken még bányászok népes csapata élt és dolgozott.
A falu szélén lévő Dr. Fehér Dániel-forrásnál volt a következő ellenőrzőpont, ahonnan egy kis hegymenettel fordultunk be a cél irányába délnek, Brennbergbánya felé.
Ezt a hegytetőn mindjárt meg is ünnepeltem egy jó kis elcsúszással - nehogy sértetlenül és tiszta gatyával menjek haza - csúszott a sár, na... (Szerencsére csak a csuklóm bánta, de egy kis borogatás-kenegetés helyre is hozta...)
Célfalunk szélén érdekes jelenségre lettem figyelmes: a patak vizét sárgára színezte a vas (?), a patak alján kis párnácskák tenyésztek. Igen érdekes látvány volt, muszáj volt megörökíteni.
A temető mellett vezetett az út a kocsmatemplomhoz. Árgus szemekkel kerestük Szálasi bunkerét, de hiába néztünk erősen, úgy elmentünk mellette, mint a sicc! Talán jobban kellene jelölni...
A főútra kiérve jólesett volna egy határozott szalagjelzés, hogy jobbra avagy balra kell továbbmennünk. Aki nem ismerős a faluban, annak egyáltalán nem egyértelmű, hogy merre keresse a célt. Szerencsére legalább GPS-ünk volt, az mutatta az utat, mint Jancsi és Juliskának a kenyérmorzsa..
A kocsmatemplomban népesebb csoport várt előttünk a sorára, úgyhogy lemálháztuk magunkat az egyik szabad asztal mellett, aztán mi is beálltunk a sorba a jól megérdemelt emléklapért és jelvényért. Hamarosan két társunk is megérkezett, és az adminisztráció, díjak átvétele és evés-ivás után visszaültünk a kocsiba, hogy majdnem annyi ideig autózzunk haza, ameddig a túra tartott.
Sajna, a hegyek-völgyek megint megtréfálták az útvonal-rögzítőmet, egy szakasz hiányzik belőle. Sebaj, visszamegyek még oda, zöld időben, virágnyíláskor, majd lejárom újra!
Megtett táv: 18,3 km, szint: 419 m
Teljesítési idő: 4,5 óra
Szervező: Területi Honvédelmi Klub
(A fotóalbumot itt találod.)