Azt is elhatároztam, hogy igyekszem olyan túrákat választani, amelyeken még nem voltam. Mert valljuk be, szép a Balaton-felvidék, még szebb (nekem) a Bakony, de amikor harmadszor megyek ugyanarra a teljesítménytúrára, akkor már kezdem unni. Sőt, a teljesítménytúrázást is vissza kéne szorítani a császkálós, bambulós, faölelgetős kirándulások kedvéért. Úgy érzem, most azokra nagyobb szükségem van. Lenne.
A fentieket - is - megfontolva csatlakoztam a többiekhez, amikor a Kőszegi-hegységbe indultak túrázni január elején. A Bakonyi Kalandorok szervezték ezt a kellemes kis évnyitó túrát, melynek során a Kőszeg fölötti Hörmann-forrás közelében lévő parkolóból indulva barangoltuk be a közeli hegyeket.
Kilátás délnek, útközben
Elsőnek mindjárt az Írottkőhöz másztunk fel, borongós időben, sötét árnyat adó fenyveseken és magas fűvel hullámzó réteken át. Útközben kisütött a nap, és amikor végre felértünk a hegytetőre, csodás kilátásban gyönyörködhettünk.
Jól el is álmélkodtuk az időt, és mire egy másik útvonalon visszaértünk a parkolóba, már dél volt. A rendező egyesület igazi terülj, asztalkámmal vendégelte meg a társaságot, folyt a pálinka, az üdítő, a zsíros kenyér nagyon finom hagymával és uborkával, hogy a remek sajtos sütit ne is említsem...
Miután feltöltekeztünk, folytattuk a második kört a Stájer-házak felé, majd gyönyörű bükkösökön és sáros patakon át érkeztünk a Szikla-forráshoz, ahol mindenki akart egy fotót magáról a sziklába vájt kis fülkében pihenő Mária-szoborral...
Aztán mentünk egy kicsit felfelé, egy kicsit hegyoldalban, ahonnan beláttuk a környéket - bár az élményt rontotta, hogy alaposan befelhősödött és elkezdett szemerkélni az eső. Az Óház-tetőről nem is nyílt olyan szép panoráma, mint az Írott-kőről - Kőszeg párába burkolózott.
Óház egykori alsó szintje
A Vörös-keresztig nem volt hosszú az út, és nosztalgiázva állapítottam meg, hogy anno, nagyon régen, amikor itt jártam, az ellenkező irányból érkeztem a kéken, és az Alpannonia-útnak - amely az ausztriai Semmeringtől Kőszegig vezető útvonal, és egy szakaszát most mi is érintettük - akkoriban még híre-hamva sem volt. De hát, változnak az idők, változnak a túraútvonalak...
Egy kis technikai kitérő után, ismét felfelé haladva eredtem a többiek nyomába. Hamarosan megint fenyves mellett vitt az út, és feltűnt balról egy lehanyagolt kerítés is, talán az egykori határsáv maradványa lehet. Lebontott épületek enyészetnek hagyott alapozása tarkította az erdei látnivalókat a korán kinyílt szártalan kankalinok mellett. Érdekes szakasz volt.
Lefelé a Kopasz-Kendigről
Mire felértünk a Kopasz-Kendigre, ismét szemerkélni kezdett az eső, és hideg, kellemetlen szél fújt körülöttünk. A nap futólag megmutatta magát, átnyomakodva a szürke felhősávon, aztán, mire átértünk a Kendigre, eltűnt. Megkerültük a tetőn álló épületet, és egy utolsó nekirugaszkodással megmásztuk a fennsíkra vezető, száraz, köves utat. Innen már nem volt messze a parkoló, ahol búcsút vettünk egymástól és némi rendezkedés után buszba szálltunk, hogy kellemesen elpilledve, hazáig aludjunk egy jót.
Mivel többen tervezzük, hogy (ismét) végigjárjuk a Dél-Dunántúli Kék Túra útvonalát, van rá esély, hogy visszatérünk még erre a szép tájra, talán melegebb időben, amikor a természet a csodás kilátás mellé csodás flórát is kanyarít körénk...
Megtett táv: kb. 18 km
Fotóalbum itt!