Tegnap a Balaton Körtúra első szakaszát vettük célba, kihasználva a(z újra) gyönyörű, tavaszi időt. Rövid távra készültünk, így hát nem kellett korán indulni. Végre egyszer...
Balatonaligán, a vasútállomásról indul az útvonal. Az állomás persze zárva volt, bélyegezni nem tudtunk, így fotó készült rólam, amint állok Aligán, a vasút mellett. Egy kis szerelvényigazítás - mint mindig -, és már indultunk is.
Be kell vallanom, hogy maga az útvonal nem hozott lázba. Nem is klasszikus túraútvonal, lényegében lakott területen halad végig, egyik városból át a másikba. És mivel a part szinte egybeépült errefelé, esélyünk se volt, hogy erdő vegyen körül minket.
Szerencsére a parti bringaúton legalább az egyik oldalon volt egy kis ligetes terület, a másikon meg egyre épülnek, szaporodnak a házak. Egyre nagyobbak, egyre jobban bezárkózók. De legalább némelyik kerítés kreatív és humoros volt. No meg kilátópontokban se volt hiány, kedvünkre fotózhattuk a tavat meg a horizontot.
Igaz, az első alkalommal, amikor fényképezni akartam, tudatosult bennem, hogy a fényképezőgépet el is tehetem: nem raktam vissza bele a memóriakártyát, amit a javítás miatt kivettem belőle a múltkori baleset után...
Hosszan, nagyon hosszan gyalogoltunk a Sirály utcán, míg a nevezetes, "Nekem a Balaton" nevű boltig nem értünk. Az út másik oldalán asztal és padok várták a látogatókat, amit birtokba is vettünk. A kora délelőtti időpont ellenére szép forgalmat bonyolított a híres tulajokkal bíró boltocska, és még egy videokamerát és mikrofont cipelő páros is megjelent a közelben. Egy virgonc vizsla vezette őket, és azzal készítettek interjút, akihez a kutyus odahúzta őket. Én inkább odébb mentem magokat eszegetni...
A változatosság kedvéért a Sirály utcán mentünk tovább egészen a Liszt F. utcáig, ahol a házak sorát egy árnyas lejáró váltotta fel és vitt tovább lefelé. A lejáró aljában a part felé fordultunk, kellemesebb látványra számítva a házak soránál. Nem akartunk utcáról utcára vonulni a tűző napon, ha már közel volt a part, olyan utat kerestünk, ahonnan látni is lehet valamit. Ezért hát először lementünk a Bercsényi lejárón, aztán fel a Salak utcán, majd a vasúti átjárón átkelve hamarosan már a Kisfaludy sétányról bámulhattuk a Balatont. Szép volt, na.
Innen már nem volt messze a következő fotós pont, a Rákóczi-téri kis park, benne a Rákóczi-fával. Egy kis kóválygás után meg is találtuk. Elkészült a kötelező fotó, megnéztük a fa maradványait, a Rákóczi-szobrot, és már ott se voltunk.
Az első lehetőségnél balra fordulva visszatértünk a sétányra, a vasútvonal fölé. Továbbra is a kilátásban gyönyörködve jutottunk el a sétány végéig, ahonnan visszakanyarodtunk a főútra. De nem koptattuk sokáig a járdát mellette, az Orgona utcát választva újra a part felé tartottunk. Igaz, hogy házsorok között kellett mennünk, de legalább nem a zajos forgalom mellett.
A vasút utunkat állta volna, ha nincs alatta alagút - de volt. Átmentünk rajta, aztán felkapaszkodtunk a Csittény-hegyi megállóhoz. Végre megint egy kis fás-bokros terület, a turisták jóbarátja...
Innen már nem volt messze a kenesei Parti sétány, alig néhány kanyart kellett még megtennünk, mire oda jutottunk. Elidőztünk egy kicsit az egyelőre szinte néptelen strandon, a víz mellett, kacsák és babakocsit tologató emberek társaságában. A közeli kikötőből hamarosan kifutott egy vitorlás, halkan berregve, vitorla nélkül - alig fújt a szél. Odébb a sirályok kerestek nyávogva valami ehetőt, és akadt, aki megmártózott a még eléggé hűvös vízben.
Várt még ránk egy bélyegzés a mai szakasz végén, felcihelődtünk hát, és elballagtunk az éppen felújítás alatt álló vasútállomásig. Szerencsére a pénztár nyitva volt, és a pénztáros kisasszony készségesen nyomott pecsétet a füzetünkbe.
Extra programként, haza indulás előtt, felkapaszkodtunk a Soós-hegyre, hogy tátorjánt keressünk. Ez a fehér virágú növény, amely néhány száz évvel ezelőtt még a pásztorok eledele volt, mára csak néhány helyen él nálunk. Fokozottan védett, eszmei értéke százezer forint.
Mivel szerettünk volna virágzó töveket találni, a keskeny, poros ösvényen felmásztunk a hegy tetejére. Útközben elhaladtunk a Tatárlik alatt - a vállalkozó kedvűek oda is felóvakodtak a meredek, csúszósra taposott járaton -, érintettük a Mária Emlékhelyet, és a hegy tetején álló Soós Lajos-emlékművet. Ez volt a tegnapi túra legmagasabb pontja, bár ez a rész tulajdonképpen már a BKT második szakaszához tartozik....
A tátorjános terület a kilátótól északra terül el, mondhatni, nem igazán reklámozva. A kilátóba persze fel kellett másznunk - azért volt ott -, és csak utána fordultunk északnak, a védett terület és a lefelé vezető utcák felé.
A tátorján még nem nyílik. A kis rétet átszelő útról nézelődve csak kosbor- és írisztöveket láttunk, virágot sehol. Talán vissza kéne menni egy-két hét múlva...
Mire leértünk a hegyről, borongósra váltott az idő, elbújt a nap. Mintha az időjárásfelelős tudta volna, hogy nincs más hátra, mint hazamenni. Így is tettünk. Viszlát, Balaton, a következő túráig!
Táv 1. (BKT): 12,3 km
Táv 2. (Tátorjános): 4,56 km
A fotókért ide kattints (nézheted diavetítésként is)!