Csillagos ég - a Zselicben

Bizonyára már mindenki tudja (és a könyökén jön ki), hogy a kedvenc dombjaim adnak otthon az egyetlen Csillagoségbolt-parknak szép hazánkban. S mivel tegnap a nemzeti parkok alapítására emlékeztünk (már aki), a DDNP és a csillagászati egyesület megint szervezett egy csillagnéző túrát a Zselicben. 

Az eső megkímélte a környéket, és bár délelőtt még aggódtunk, hogy felhőtlen lesz-e az ég este is, örömmel láttuk, hogy nem lesz okunk panaszra. Hétre oda is értünk Kardosfára,  ahol már gyülekeztek a jelentkezők. 
Indulás előtt, a többiekre várva, az egyik vezetőnk megismertetett minket egy - sajnos, már halott - törpegémmel, mely holtában imigyen oktatási célokat szolgált... Fél nyolcra mindenki megérkezett, és egy rövid bemutatkozás és a viselkedési szabályok ismertetése után nekiindultunk az útnak, a lakodalmas dajdajtól hangos ház megkerülésével.

Mivel még gyönyörűen sütött a nap, és bőven volt időnk csillagkeltéig, megálltunk itt-ott, hogy vezetőink egyike vagy másika (ha jól emlékszem, Szegvári Zoltán és Pintér András volt ott a DDNP részéről, és Kolláth Zoltán mint csillagász) igyekezett közelebb hozni hozzánk az erdőt, az erdőgazdálkodást, a Zselicet egy-egy rövid kis előadás keretében. Aki esetleg még nem látott hársat vagy bükköt, és az akáccal is csak a hírekben találkozott, az most megismerhette szokásaikat, kinézetüket és mindent, amit tudni érdemes róluk. Azon se kellett töprengenünk, hogy éppen melyik madár fogott dalolásba, mert éber túravezetőink azonnal felhívták rájuk a figyelmünket: hol egy pinty, hol egy meggyvágó, hol egy macskabagoly jelezte közelségét. Ez utóbbi többször is.

Útba ejtettük a készülő csillagvizsgálónak helyet adó dombot is - bár az építkezésre egyelőre csak a kimélyített út és földkupacok utalnak. Ha kész lesz - egyszer, ahogy az nálunk szokás, biztos nem határidőre -, a déli panoráma mellett az égi panorámát is remekül lehet majd pásztázni belőle.

Mire - az egyre sötétedő erdőben - leértünk a Ropolyi-árokba, már feljött az első néhány csillag, de ahhoz még világos volt, hogy érdemes lett volna hosszasan az eget kémlelnünk. Ehelyett végighallgattunk egy érdekes előadást a látásról és a fényről, megnéztük, hol kelt fel a Mars, és hamarosan tovább indultunk, hogy elérjük a rétet, ahol a sűrűsödő éjszakában megismerkedhettünk néhány csillagképpel, például a Corona Borealisszal...

a Skorpió és az Ikrek csillagképpel, megnéztük, hogyan találhatjuk meg legkönnyebben az Északi sarkcsillagot a Nagy-Göncöl segítségével, és a két legfényesebb csillag között megtaláltuk a Herkules csillagképet is:

Miután jól kigyönyörködtük magunkat, és elérkezett az ideje, hogy távcsővel hozzuk közelebb a látnivalókat, egy kis kitérő után - mikor is szemrevételeztünk egyet a jövendőbeli "tanösvény" információs pontnak becézett esőbeállóiból -, nagyobb sebességre kapcsolva visszaindultunk Kardosfa felé. A szemünk addigra már olyan jól hozzászokott a sötéthez, hogy elég volt az út aszfaltcsíkját követni, zseblámpa használata nélkül is láttuk, hová lépünk (ahogy az egész kirándulás alatt sem gyújtottunk lámpát). 

A kis rétre visszaérve, amelyen már a túra elején is eltöltöttünk néhány percet, már várt ránk egy Szaturnuszra beállított távcső, mi pedig szépen, sorban belekukkanthattunk és vethettünk egy pillantást Naprendszerünk gyűrűs óriására (bár nem ennyire nagy felbontásban, de akkor is nagy élmény volt!):

Sajnos, időközben elértek minket a dél felől ólálkodó felhők, így a később jövők lemaradtak eme érdemes bolygó megtekintéséről, és helyette a Herkulesben tanyázó M13 gömbhalmazt vehették szemügyre:

Innen már csak néhány méter volt a parkoló, ahonnan indultunk, és ahová a csillagok nyakfájdító csodálása után visszatértünk. Majdnem éjfél volt, mire hazaértünk, szemünkben a csillagokkal, orrunkban bodzaillattal, tüdőnkben pedig jófajta erdei levegővel. Nem bántam meg, hogy elmentem, ahogy, valószínűleg, mások sem. Lesz még csillagnézős túra, ne hagyjátok ki!

Egy vasárnap a Nyugati-Mecsekben

A múlt szombaton - mintha tegnap lett volna - kihasználtuk a jó időt, és néhány turista szellemű falubelivel elautóztunk a Mecsekbe. Olyan területet terveztünk bejárni, aminek ösvényeit ritkábban tapossuk: Kővágószőlőstől Orfűig és vissza. A járgányokat leparkoltuk Kővágószőlős közepén, aztán felmálháztuk magunkat és nekivágtunk a hegynek. 
Egyenletes iramban másztunk fel a babás szerkövekig, ahol a felnőttek megcsodálták a remek kilátást, a gyerekek meg felmásztak az összes kőre, ami az útjukba akadt.

Én meg, mint önkéntes botanikus, megszállottan fotóztam a körülöttünk tömegesen nyíló salamonpecsétet, szurokszegfűt, és általában mindent, amit a növényhatározóban meg lehet találni (és nem csak itt, hanem az út során végig).

Hogy, hogy nem, de innen is csak felfelé vitt az utunk. Egy szép homokkő mellett elhaladva, az út mellett rendhagyó turistajelzésre lettem figyelmes: egy botra akasztott sapkára, amit talán egy téli kiránduláson hagyott el valaki... 

Hamarosan a Sasfészekhez értünk. Aztán megvártuk a többieket, akik kissé lemaradtak. (Sasfészek: a Jakab-hegy déli oldalában ta­lálható függőleges homokkő sziklafal, ami régen kőbánya volt. A Jakab-hegyi homokkőből ablak és ajtókereteket, sírköveket, útszéli kereszteket, sőt malomköveket is készítettek a hegy déli lábánál meghúzódó falvak lakói, a "kővágók". 1949 novemberében egy kis repülőgép szerencsétlenül járt itt a közelben. Innen nyugatra 500 méterre az ottani kőbánya oldalába ütközött . A Budapestről Pécsre tartó járat nem tudott leszállni a nagy, több rétegű köd miatt. Visszafordult, de a sziklafalnak ütközött és kigyulladt. A személyzet 5 tagja és egy utas meghalt, csak egy ember maradt életben.)

A szikla megcsodálása és megmászása után - mintha egész nap csak felfelé kapaszkodtunk volna!) végre kinyújthattuk a lábunkat egy kis tetőn sétálás céljából. Körös-körül kis dombocskák szegélyezték az ösvényt - kelta halomsírok tömege. Megálltunk a táblánál, hogy többet is megtudjunk róluk. A tanösvény mentén egyébként minden nevezetes hely, szikla, képződmény mellett talál az érdeklődő ilyen táblákat, hogy tüdőkapacitása mellett az agyáét is fejleszthesse...

Úgy elbámészkodtunk-tereferéltünk, hogy egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy letértünk a taposni kívánt ösvényről. Egy elágazásban előkaptuk a térképet, és - mivel a GPS arrafelé nem működött - turistahagyományoknak hódolva, az útvonalakat követve határoztuk meg hollétünket. Megnyugodtunk - nem is tévedtünk el, csak teszünk egy kis kanyart...

A Petőc-aknát elhagyva - más túrákról ismerős terepen - lankásabb erdőben értünk el végre Orfűre, melynek határában gyöngykölessel gazdagon megtűzdelt liget fogadott. No meg bringások, akik az aznapi versenyen rótták a köröket a szerpentinen... A pihenőhelyen meg is pihentünk, és egy kis beszélgetés, ebédelés után ballagtunk tovább a ragyogóan sütő nap alatt.

Orfűre nem mentünk be, csak a szélén slisszoltunk el és kanyarodtunk vissza dél felé, hogy a távolban baljóslatúan gyülekező felhők előtt érjünk vissza kiindulópontunkra. Már észre sem vettük, hogy megint felfelé visz az út, méghozzá elég hosszan. Egy darabon patakvölgyben haladtunk, majd megérkeztünk a pálos kolostor romjaihoz. Jól be is mászkáltuk a területet, a szépen karbantartott, zegzugos kolostorrom igazán megérdemelte, hogy megörökítsük.(Az ott tanyázó gyíkokról nem is beszélve.)

Innen már szinte csak egy ugrás volt a Zsongor-kő, ahonnan ismét Kővágószőlős házait-utcáit, és déli szomszédunk párába burkolózó hegyeit csodálhattuk meg. (Zsongor-kő, 540 m): A Jakab-hegy déli lejtőjén nagy magasságú, közel függőleges, természetes, vörös homokkő, oszlopszerű, lapos tetejű szikla­alak­zatok vannak. Ennek egyikén található a Mecsek egyik leg­­szebb ki­­lá­tó­­­­­­pontja. Vas­­kor­­­lát­­­ját 1892-ben helyezte el a Mecsek Egyesület és a lép­­­­­csőit is ekkor alakították ki. Zsongor tö­rök nyelven sólymot jelent. Ne­­vé­hez a török időkhöz kap­­­cso­­ló­dó monda fűződik.)

Persze nem mentünk el belesés nélkül a Remete-barlang mellett sem. 

Annak örömére, hogy egész úton nem tévedtünk el (komolyabban), némi derültséget okozott, hogy nem találtunk vissza a parkolóba - sikerült egy másik utcán leérnünk a faluba. Túravezetőnket elhagytuk az utcai kútnál, ahol megkóstoltuk a jó hideg vizet, lemostuk az út porát, és a csepergő esővel mit se törődve leballagtunk a faluba. Egy kis telefonos segítség után azért megleltük egymást, és hamarosan visszaindultunk kies falunkba.

A teljes útvonal itt böngészhető:

Köszönöm ezt a szép napot a szervezőknek, a Kaposszerdahelyért Egyesület vezetőségének, akik megszervezték a túrát! Meg azt is, hogy gondoskodtak a szép időről. :)) Megyünk máskor is!

(Az idézetek innen valók. A teljes fotóalbum itt nézhető meg.)

Amikor...

...az időjárás közbeszól, lemaradunk mindenféle jó kis programról. Tegnap például erről:

Mivel reggel a nap csak ímmel-ámmal kukucskált ki a felhők mögül, a szél megbokrosodva tépkedte a fákat és a bokrokat, a hőmérő pedig nem bírta a kijelzőjét feljebb tornászni 13-14 foknál, inkább itthon maradtunk. Csak az vigasztal, hogy a kisvasút működik majd ezután is, és ha nem felejtjük el figyelni a menetrendet, akár fel is szállhatunk rá valamelyik hétvégén.

Ahogy mások is, akik szeretnek vonatozni, erdőben járni. Hajrá, Csühögő!