Egyenletes iramban másztunk fel a babás szerkövekig, ahol a felnőttek megcsodálták a remek kilátást, a gyerekek meg felmásztak az összes kőre, ami az útjukba akadt.
Én meg, mint önkéntes botanikus, megszállottan fotóztam a körülöttünk tömegesen nyíló salamonpecsétet, szurokszegfűt, és általában mindent, amit a növényhatározóban meg lehet találni (és nem csak itt, hanem az út során végig).
Hogy, hogy nem, de innen is csak felfelé vitt az utunk. Egy szép homokkő mellett elhaladva, az út mellett rendhagyó turistajelzésre lettem figyelmes: egy botra akasztott sapkára, amit talán egy téli kiránduláson hagyott el valaki...
Hamarosan a Sasfészekhez értünk. Aztán megvártuk a többieket, akik kissé lemaradtak. (Sasfészek: a Jakab-hegy déli oldalában található függőleges homokkő sziklafal, ami régen kőbánya volt. A Jakab-hegyi homokkőből ablak és ajtókereteket, sírköveket, útszéli kereszteket, sőt malomköveket is készítettek a hegy déli lábánál meghúzódó falvak lakói, a "kővágók". 1949 novemberében egy kis repülőgép szerencsétlenül járt itt a közelben. Innen nyugatra 500 méterre az ottani kőbánya oldalába ütközött . A Budapestről Pécsre tartó járat nem tudott leszállni a nagy, több rétegű köd miatt. Visszafordult, de a sziklafalnak ütközött és kigyulladt. A személyzet 5 tagja és egy utas meghalt, csak egy ember maradt életben.)
A szikla megcsodálása és megmászása után - mintha egész nap csak felfelé kapaszkodtunk volna!) végre kinyújthattuk a lábunkat egy kis tetőn sétálás céljából. Körös-körül kis dombocskák szegélyezték az ösvényt - kelta halomsírok tömege. Megálltunk a táblánál, hogy többet is megtudjunk róluk. A tanösvény mentén egyébként minden nevezetes hely, szikla, képződmény mellett talál az érdeklődő ilyen táblákat, hogy tüdőkapacitása mellett az agyáét is fejleszthesse...
Úgy elbámészkodtunk-tereferéltünk, hogy egyszer csak azon vettük észre magunkat, hogy letértünk a taposni kívánt ösvényről. Egy elágazásban előkaptuk a térképet, és - mivel a GPS arrafelé nem működött - turistahagyományoknak hódolva, az útvonalakat követve határoztuk meg hollétünket. Megnyugodtunk - nem is tévedtünk el, csak teszünk egy kis kanyart...
A Petőc-aknát elhagyva - más túrákról ismerős terepen - lankásabb erdőben értünk el végre Orfűre, melynek határában gyöngykölessel gazdagon megtűzdelt liget fogadott. No meg bringások, akik az aznapi versenyen rótták a köröket a szerpentinen... A pihenőhelyen meg is pihentünk, és egy kis beszélgetés, ebédelés után ballagtunk tovább a ragyogóan sütő nap alatt.
Innen már szinte csak egy ugrás volt a Zsongor-kő, ahonnan ismét Kővágószőlős házait-utcáit, és déli szomszédunk párába burkolózó hegyeit csodálhattuk meg. (Zsongor-kő, 540 m): A Jakab-hegy déli lejtőjén nagy magasságú, közel függőleges, természetes, vörös homokkő, oszlopszerű, lapos tetejű sziklaalakzatok vannak. Ennek egyikén található a Mecsek egyik legszebb kilátópontja. Vaskorlátját 1892-ben helyezte el a Mecsek Egyesület és a lépcsőit is ekkor alakították ki. Zsongor török nyelven sólymot jelent. Nevéhez a török időkhöz kapcsolódó monda fűződik.)
Persze nem mentünk el belesés nélkül a Remete-barlang mellett sem.
Annak örömére, hogy egész úton nem tévedtünk el (komolyabban), némi derültséget okozott, hogy nem találtunk vissza a parkolóba - sikerült egy másik utcán leérnünk a faluba. Túravezetőnket elhagytuk az utcai kútnál, ahol megkóstoltuk a jó hideg vizet, lemostuk az út porát, és a csepergő esővel mit se törődve leballagtunk a faluba. Egy kis telefonos segítség után azért megleltük egymást, és hamarosan visszaindultunk kies falunkba.
A teljes útvonal itt böngészhető:
Köszönöm ezt a szép napot a szervezőknek, a Kaposszerdahelyért Egyesület vezetőségének, akik megszervezték a túrát! Meg azt is, hogy gondoskodtak a szép időről. :)) Megyünk máskor is!
(Az idézetek innen valók. A teljes fotóalbum itt nézhető meg.)