2014. július 26., szombat

Fekete harkály tanösvény

Tegnap, egy váratlanul érkezett meghívásnak engedve, végigsétáltuk a címben jelzett tanösvényt. Már volt róla szó néhány évvel ezelőtt, hogy elvisszük oda a gyerkőcöket, de valahogy elmaradt. Ezért is örültem Erika telefonjának, és csatlakoztunk kis csapatához Töröcskén. 

Már a faluban feltűnt a jel a villanyoszlopokon, mely az ösvény kiindulópontját jelezte, így véletlenül se tévedhettünk volna el. A fekete harkály árnyképe vezetett végig a körtúrán, no meg két szakember, Pintér András és Tölgyesi Mária a DDNP képviseletében. 



Mielőtt nekivágtunk volna a ránk váró néhány kilométernek, András ismertette meg velünk dióhéjban az erdőgazdálkodást, megtanultuk, mi a különbség a bükk és az éger levele között, aztán Erika olvasta fel a tanösvényhez tartozó játékos kérdőív kérdéseit. Merthogy a nemzeti park honlapján ilyet is lehet találni - a versenyszellemű kirándulók beküldhetik a válaszokat, és ha szerencséjük van, még jutalomban is részesülnek érte. 

A tanösvényre a nyugati ágat választva tértünk rá, meg-megálltunk a feladatokat, érdekességeket kínáló állomásokon. A fajtaismeretet megkönnyítendő, némelyik fára felfestették a "monogramját", amit a gyerekek nagyon ügyesen ki is találtak. Így például ráhibáztak, hogy a "B" a bükköt, a "Cs" a csert, az "MJ" pedig a mezei juhart jelöli.



Mivel a csapat életkora meglehetősen vegyes volt, nem meglepő, hogy a kisebb gyerekek nagyobb érdeklődést mutattak az elérhető állatvilág, mint a hallott információk iránt. Okoztak pár nehéz percet az úton felgyülemlett pocsolyákban élő békáknak, és lelkesen gyűjtötték a gombákat is, amelyeket aztán - egy kis gombaismertető pihenő során - András be is mutatott nekik.



A szép, napsütéses, meleg időben a békák mellett a figyelmes kiránduló mindenféle virággal, rovarral is megismerkedhetett - már, ha észrevette a séta során. Mint például ezt a fényes hátú rózsabogarat:



A magaslesen tett látogatás után rákanyarodtunk az ösvény keleti ágára. Ez a szakasz is tartogatott érdekességeket: egy kis, bekerített területet, ahol háborítatlanul nőhet fű, fa, virág, ívben meghajló, majd ég felé törő karcsú fákat; madárodúkat, melyek hamarosan talán a névadó fekete harkály költőhelyeivé válnak; romantikus fahidakat, hogy kényelmesen lábalhassunk át a vizesebb területek fölött. És további kérdéseket, melyekre a választ a nem csak néző, de látó és figyelmesen hallgató gyerekek ügyesen meg is találták.



Nagyjából két óra múlva visszaértünk a kiindulópontra. Egy utolsó kérdezz-felelek után búcsút intettünk vezetőinknek, és besétáltunk a faluba, a játszótér mellé, ahol a kisbusz és sofőrje várta a gyereksereget.

Tartalmas, szép két óra volt, és bár harkályt nem láttunk, minden esélye megvan, hogy néhány éven belül velük is találkozhat majd az ide látogató, természetszerető kiránduló.

(A fotóalbum itt nézegethető: Albumom [válaszd a diavetítés funkciót!])

2014. július 22., kedd

A Csombárdi-rét természetvédelmi terület

A hátunk mögött hagyott szombaton Belső-Somogy egy újabb kis gyöngyszemével, egy fiatal természetvédelmi területtel, a Csombárdi-réttel kötöttünk barátságot. Aki az izgalmas, eseményekben bővelkedő túrákat szereti, az ne ide tervezzen kirándulást, viszont aki új (vagy régen látott) vadvirágokkal, bogarakkal (és sporttársakkal) ismerkedne, az nyugodtan irányítsa erre a lépteit!

Csombárdig buszoztunk, majd a faluból észak felé vezető úton ballagtunk néhány száz métert, míg le nem kanyarodtunk balra, a mezőbe. Sárgán virító napraforgótáblák között poroszkáltunk tovább a tikkasztó melegben, meg-megállva az úton és útszélen porosodó növények mellett, hogy csokor helyett fényképkévébe köthessük őket (a képekre kattintva nagyobbak lesznek).

Aszúszegfű

Az erdőben - hála az előző hét esőinek - rengeteg gombával találkoztunk, bár annyit nem láttunk, hogy érdemes lett volna összeszedni és hazavinni valamennyit. Akadt ott többféle galambgomba, pöffeteg és - később - gyilkos galóca is - amit persze, eszünkbe se jutott volna megfőzni...

Egy madár lába nyoma... 

Bimbós pöffeteg

Az erdőben - némi tanakodás után, hogy merre is tovább - utolsókat szippantottunk a hűvös(ebb) levegőből, és elkanyarodtunk a védett terület felé.


A fák védelméből kilépve mellbe vágott a hőség, de nem lankadtunk, sétáltunk tovább az orbáncfű, atracél és megannyi más virág szegélyezte úton. A fiúk lelkesen rohanták le az érőfélben lévő, kis, sárga bogyójú szilvát, amelyről némelyeknek sikerült őszibarackot szakítaniuk...


A tó - becsületes nevén: Úr-tava -, amelyhez egy lekaszált rét mellett haladva elértünk, sűrű nádas mögé rejtőzött. Helyette inkább az út mellett, a másik oldalon elterülő zsombékost vettük jobban szemügyre - már aki hajlandó volt beverekedni magát a vállig érő növények közé. Itt aztán láttunk elnyílott ujjaskosbort, halovány aszatot, mentát, réti füzényt, az erőszakosan mindenre felkapaszkodó szulákot is. 
Kissé megkarcolódva kapaszkodtunk vissza a töltésre, hogy nem messzire onnan ebédszünetet tartsunk. Egy keskeny stégnek köszönhetően a rejtőzködő tóra is vethettünk egy pillantást.



A rét, amely a perzselőn tűző nap alatt megmutatta magát, lelkesen virágzó növényeivel igazi lepkeparadicsom, bár úgy tűnt, a nagy melegben csak a bátrabbak repülnek. Kószáltunk fel-alá, fényképeztünk és szaglásztunk, míg el nem értünk a lápos szélére, amely fölött csicsergő madárhad cikázott. Ide már nem tudtunk bemenni, csak beittuk a látványt, meghúztuk a vizes palackot és visszafordultunk, hogy Mezőcsokonya irányában gyalogoljunk tovább.

A falu határában sosem látott - legalábbis számomra ismeretlen - gépdinoszaurusz akasztotta meg a lépteinket - a szombat a mezőgazdászoknak nyáron nem pihenőnap... A gépkezelő a kedvünkért beült a fülkébe és megmutatta, milyen magasra tud emelkedni a fejünk fölé.


A faluban csend, fecskék és fagyi ígérete várt minket. Kellett még sétálnunk egy kicsit, mire a Somogysárd felé eső végen megtaláltuk a fagyizót, ahol ki sört, ki üdítőt, ki fagyit vett magához.

Régi házak között

Egyek  még egy fagyit?

Mire a busz megérkezett, elfogytak a sörök és a fagyik. Jutott hely még a birkapörköltnek és a pálinkának-bornak, amellyel kedves túravezetőnk és házigazdánk vendégelte meg a társaságot kies hajléka udvarán.
A fölöttünk köröző repülőgépektől csak alig zavartatva magunkat, el is fogyasztottuk a menüt, hogy aztán felüljünk egy másik buszra, amely visszaszállított minket a városba.

Még egyszer köszönet ezért a szép napért Győzőnek, nem utolsó sorban a botanikai "tárlatvezetésért".


(További képekért kattints ide és válaszd a diavetítést.)