Nosztalgia

Annak idején, amikor még dúlt az úttörő mozgalom, és nyaranta a gyerekek nem a fészbúk és a szkájp előtt töltötték az idejüket, hanem kirándulni jártak, mi is végiggyalogoltuk a Somogy-Zselic vándortábort – konkrétan 1980-ban. 

Mivel a Zselic tájait amúgy is sokat jártuk – nem csoda, hisz nyugati szélén laktunk –, nem volt ismeretlen előttünk sem a gyertyános-völgyi, sem a kuckó-saroki állomás. Aki a legfrissebb Zselic térképen keresgéli ez utóbbi helyet, sajnos, nem fogja megtalálni. Rejtélyes okokból már nem tüntették fel az előző kiadáson sem, de bejelöltem a magamén, és most közkinccsé is teszem:

 A Görgényi vadászházat jelölő kis négyzet környékét hívták Kuckó-saroknak, ahol egy kisebbecske úttörőtábor üzemelt néhány faházzal és sátorozási lehetőséggel. Az erdőszéli tisztáson működött a tábori konyha, ahol – szerencsére – a főzést nem az úttörők végezték, hanem tanáraink és a konyhás nénik áldozatos munkája nyomán került paprikás krumpli a korgó gyomrokba.

Ez volt az a tisztás, ahol egy esti tábortűz mellett – emlékeim szerint – először lépett a közönség elé Tip és Top, a két bohóc – Szilvi barátnőm és én. A szövegre már nem emlékszem, csak a sötét háttér előtt lobogó lángok rémlenek fel a múlt ködéből, és a nevetés, ami műsorunkat kísérte. (Ó, csakis a jelenben élő ifjúság! Hogy nem gondoltam arra, hogy ezeket a szövegeket meg kellene őrizni?!) Akkor kezdődött a két bohóc „karrierje”, aminek állomásait Ki mit tud?-os fellépések, az osztálynak és a kisdobosoknak előadott tréfák jelentették…

S hogy mi volt még olyan izgalmas és emlékezetes Kuckó-sarokban? Például az éjszakai őrség, ami alól nem lehetett kibújni – és aki nem akarta, hogy gyávának higgyék, az meg se próbálta… Óránkénti váltásban álltuk az őrt, párosával, a sátrak között, a sötét erdőben, hallgattuk a feltámadó szélben hajladozó fák nyikorgását, a levelek suttogását, és próbáltunk nem kísértethistóriákat mesélni egymásnak.

S hogy miért is jutottak eszembe pont most ezek az emlékek? Mert a padláson megtaláltam egykori rajnaplónkat – az is volt, bizony! –, amit lelkiismeretes rajtitkárhoz illőn eltettem annak idején. Az 1979-80-as év krónikájában pedig ráakadtam a nyári tábor néhány soros, lényegre törő ismertetésére:

„A nyáron az osztály – pár gyerek kivételével – vándortáborban volt. A tábort Kaposváron kezdtük el, ahol 2 napot töltöttünk, mint mindenhol. Majd Gyertyános-völgyben, Kuckó-sarokban, a barcsi Május 1. parkerdőben és végül Darányban voltunk. A tábor végén mindenki kapott 2 jelvényt. Olyanokat, mint ezek:”

(Nem tudom, mi volt a másik jelvény, az egyik biztos a Somogy-Zselic vt. jelvénye. Íme:)

Vándortábort már nem rendeznek a Zselicben, amennyire én tudom. Azért Gyertyánosban (és máshol is) fogadnak turistákat, akár gyerekek, akár felnőttek. Csak ajánlani tudom mindenkinek!