Annak idején, amikor még dúlt az úttörő mozgalom, és
nyaranta a gyerekek nem a fészbúk és a szkájp előtt töltötték az idejüket,
hanem kirándulni jártak, mi is végiggyalogoltuk a Somogy-Zselic vándortábort –
konkrétan 1980-ban.
Mivel a Zselic tájait amúgy is sokat jártuk – nem csoda,
hisz nyugati szélén laktunk –, nem volt ismeretlen előttünk sem a
gyertyános-völgyi, sem a kuckó-saroki állomás. Aki a legfrissebb Zselic
térképen keresgéli ez utóbbi helyet, sajnos, nem fogja megtalálni. Rejtélyes
okokból már nem tüntették fel az előző kiadáson sem, de bejelöltem a magamén,
és most közkinccsé is teszem:
Ez volt az a tisztás, ahol egy esti tábortűz mellett –
emlékeim szerint – először lépett a közönség elé Tip és Top, a két bohóc –
Szilvi barátnőm és én. A szövegre már nem emlékszem, csak a sötét háttér előtt
lobogó lángok rémlenek fel a múlt ködéből, és a nevetés, ami műsorunkat
kísérte. (Ó, csakis a jelenben élő ifjúság! Hogy nem gondoltam arra, hogy
ezeket a szövegeket meg kellene őrizni?!) Akkor kezdődött a két bohóc
„karrierje”, aminek állomásait Ki mit tud?-os fellépések, az osztálynak és a
kisdobosoknak előadott tréfák jelentették…
S hogy mi volt még olyan izgalmas és emlékezetes
Kuckó-sarokban? Például az éjszakai őrség, ami alól nem lehetett kibújni – és
aki nem akarta, hogy gyávának higgyék, az meg se próbálta… Óránkénti váltásban
álltuk az őrt, párosával, a sátrak között, a sötét erdőben, hallgattuk a
feltámadó szélben hajladozó fák nyikorgását, a levelek suttogását, és
próbáltunk nem kísértethistóriákat mesélni egymásnak.
S hogy miért is jutottak eszembe pont most ezek az emlékek?
Mert a padláson megtaláltam egykori rajnaplónkat – az is volt, bizony! –, amit
lelkiismeretes rajtitkárhoz illőn eltettem annak idején. Az 1979-80-as év
krónikájában pedig ráakadtam a nyári tábor néhány soros, lényegre törő
ismertetésére:
„A nyáron az osztály – pár gyerek kivételével –
vándortáborban volt. A tábort Kaposváron kezdtük el, ahol 2 napot töltöttünk, mint
mindenhol. Majd Gyertyános-völgyben, Kuckó-sarokban, a barcsi Május 1.
parkerdőben és végül Darányban voltunk. A tábor végén mindenki kapott 2
jelvényt. Olyanokat, mint ezek:”
(Nem tudom, mi volt a másik jelvény, az egyik biztos a
Somogy-Zselic vt. jelvénye. Íme:)
Vándortábort már nem rendeznek a Zselicben, amennyire én
tudom. Azért Gyertyánosban (és máshol is) fogadnak turistákat, akár gyerekek,
akár felnőttek. Csak ajánlani tudom mindenkinek!

