Mindemellett a cicák vadállatok. Azt hisszük, hogy megszelídíthetjük őket, úgy élnek, ahogy szeretnénk, jönnek-mennek, ahogy mi engedjük nekik - egy frászt! A macskák azt csinálnak, amit akarnak. Csak úgy tesznek, mintha. Mintha a kedvünkben akarnának járni. Na ja, a legtöbb kaját mégiscsak tőlünk szerzik be!
Hogy mennyire vadállatok még most is, akkor jön rá az ember, amikor szemtanúja egy macskatámadásnak. Mint tegnap, amikor a tulajdon két szememmel láttam, ahogy Murci levadászott egy cinkét. Hirtelen ott volt, elkapta és már el is tűnt vele a bokor alatt. A technikája kifinomult, mondhatni: felugrott, a hátsó lábaival dobbantott a karón (ezen ül a madáretető kb. másfél méter magasságban), közben tett egy félfordulatot a cinege felé, a szájával elkapta és leugrott. Tovább tartott mindezt leírni, mint amennyi időbe tellett...
Aztán már hiába szaladtunk ki, hogy csúnya macska, hagyd békén! A szegény kis madárnak már mindegy volt.
Nevelhetetlen. Ha a kis herceg egy macskával találkozott volna össze, nem egy rókával, sose születik meg a megszelídíthetős, közhellyé vált mondat...
