Óbányától Óbányáig

Mindössze 2 (kettő!) fokot mutatott tegnap reggel a hőmérő, amikor felcihelődtünk, hogy elautózzunk a Mecsekbe. (De azt legalább pluszban.) A többségre a Mecseki Zöldtúra utolsó szakasza várt, rám egy újabb - vannak még hiányok, amiket pótolnom kell, mielőtt benyújtom az igazolófüzetet az illetékeseknek...

A hűvös időt hol kisebb, hol nagyobb köd tetőzte, hol többet, hol kevesebbet engedve látni a zselici tájból. Szerencsére a nap aktívan kivette a részét a ködoszlatásból, és mire Mecseknádasdra értünk, igazán verőfényes, kora tavaszi időjárás kerekedett (ja, hogy ősz van?).

A köd mögött süt a nap

A gyaloglást Óbányán, a szétnézést Mecseknádasdon kezdtük meg - nem hagyhattuk ki a szépen felújított kápolnát és a régi, színes sírokkal teli temetőt. Mert bár a Zöldtúrának itt van a vége, a mi gyalogtúránkét nem ide terveztük.

A régi fal maradványai

A patakvölgyi, romantikus autóutat Óbánya keleti végén hagytuk magunk mögött, amikor a falu végén létesített parkolóban állítottuk le a kocsikat. Korán volt még, rajtunk kívül csak néhány virgonc gyerkőc és szülője téblábolt a falu kihalt fő utcáján. Nem siettünk - az egész nap előttünk állt, hogy végigjárjuk a betervezett kb. 20 km-t. Ráérősen csodáltuk az új ruhába öltöztetett házakat, a falu fölé hajló, színesedő hegyoldalt, fényképeztünk és mélyeket szippantottunk  friss levegőből - egészen addig, míg az erdő alji ösvényen felénk nem szállt egy előttünk sétáló kiránduló cigarettafüstje...

A Zöldtúrát rendhagyó módon a kék jelzést követve kezdtük. A pisztrángos tavak mellett elhaladva értünk be az Óbányai-völgybe, ahol az Üvegesek útját kísérő ismertetőtáblákról bővíthettük tudásunkat az üvegességről, az erdei életről. A kék sáv jelzést ennek az útnak a sárgára festett, szalagra hasonlító jelzése kísérte egészen Kisújbányáig.
De mielőtt odaértünk volna, még eltöprengtünk azon, ki is volt dr. Péceli Endre, akinek síremléke egy klasszikus kőkereszt lábánál áll az ösvény mellett, alaposan megnéztük, csöpög-e a Csepegő szikla, és keresztül-kasul fényképeztük a Ferde-vízesést. (A helyzetet színesítette a szemből jövő túrázók tacskója, ami lelkesen megugatott minket - pedig senki se akarta bántani...)
Számomra leginkább mégis maga az erdő jelentette a legnagyobb csodálni valót - a sárguló lombok, a záporként szitáló levelek, a fel-felharsanó pintynóta, és a szüntelenül csacsogó patak. A reggeli hideg levegőt - a kezem majd' lefagyott - fokozatosan felváltotta a kellemes langymeleg, és a mély völgybe betört néha a napfény. 

Óbányai-völgy

Kisújbányára érve végre többhöz is jutottunk belőle - az elszórtan álló házak között, a patakon átkacskaringózva közeledtünk a falucska középpontja felé. Mielőtt odaértünk volna, körbejártuk az út mellett kiállított járgányt, Marika emlékeiből pedig azt is megtudtuk, hogyan használták annak idején - mert az erről szóló táblát elfakította a nap - ideje lenne fényállóra cserélni...

A korai ebédszünet alatt közelebbről megnéztük Nepomuki Szent János fából faragott, hídkorláton álló szobrát, egy kőoszlopa zárt üvegharangot, mindenféle faragott szobrokat, és felmásztunk a meredek dombon álló kápolnához is - ez a túra a kápolnákról és a temetőkről is szólt...

Nepomuki Szent János

Mivel túravezetőnk szerint az útvonal nyújtotta szintkülönbség aránylag kevés kalória elégetését tette lehetővé - ugye, Zoli? -, útvonalunkról letérve ismét megmásztuk a Cigány-hegyet, csak most a déli oldalról. A tetőn felcsimpaszkodtam az alaposan megdézsmált kökénybokrok tetejére, és nassoltam az érett gyümölcsből (aztán ittam és ittam). A kilátóról ugyanaz a gyönyörű táj tárult a szemünk elé, ami néhány héttel korábban, csak éppen színesebb kivitelben. 

Elhagytuk a kéket, és a sárga sáv jelzésre letérve fordultunk délnek, hogy hamarosan becsatlakozzunk a zöld jelzéssel jelölt ösvénybe. Az addig tartó másfél kilométert hangoskodó tehenek és mélyen hallgató sírok tették emlékezetessé - előbbieket megmosolyogtuk, az utóbbiak között bóklászva elcsendesedtünk mi is. 

A Hárs-tetőt elérve keletnek fordultunk, és a Skóciai Szent Margit úttal karöltve haladó zöldön gyalogoltunk egészen az Ötös úti kunyhóig - hol felfelé, hol lefelé, mintegy erdei hullámvasúton utazva. Meg-megálltunk, hogy bevárjuk egymást: Editet, aki a gombákkal ismerkedett, a fotósokat, akik folyton találtak valami kattintani valót. A kunyhónál tényleg öt út találkozik össze, a tisztássá szélesedő kereszteződésben jól karbantartott kis házikó áll, előtte tűzrakóhellyel, padokkal. Kínálta magát a hely egy kis pihenőre. 

Innen kellemes ösvény vitt tovább a hegytetőn Réka-várig, ahová kis emelkedőn felmászva jutottunk fel. A hajdani várat a sánc maradványai és egy darab kőfal jelzi, no meg a tábla. Azt, hogy hogyan is nézhetett ki fénykorában, a hegy lábánál elhelyezett tábláról tudtuk meg később, egy hosszú, szerencsére csak kissé csúszós lejtőt magunk mögött hagyva.
És már ott is voltunk az autóút szélén, a Skóciai Szent Margit emlékére emelt kereszt alatt, folyton jövő-menő gyalogos, biciklis és autós turisták között. Az út túlsó oldalán megpihenve gyűjtöttünk erőt az utolsó két kilométerre, és itt készült el a szokásos csoportkép is - egyszerre két, vadul villogó önkioldós géppel...

Mire negyed négy körül Óbányára értünk, a bevezető útszakaszt sormintaként autók szegélyezték mindkét oldalról, és a parkolóban alig akadt üres hely - a szép időt sokan kihasználták és túráztak a környező hegyekben. De nekünk aznapra véget ért a kirándulás, csak a pecsétszerzés volt vissza, amelyhez Mecseknádasdra kellett visszamennünk - másfelé amúgy se tudtunk volna -, hogy az útszéli vendéglő falán lévő dobozból magunkhoz vegyünk néhányat a piros túrás nyalókákból. Innen aztán ki erre, ki arra gurult tovább, kellemes utat és jó pihenést kívánva egymásnak.

(Újra csak köszönet Zolinak a szervezésért!)

(A szokásos albumért ide kattints.)

Újra a Mecseki Zöldön

Nem voltunk restek, és kihasználtuk a verőfényesnek ígérkező októberi vasárnapot - elautóztunk Magyaregregyre, hogy újabb szakaszt gyűrjünk le a Mecseki Zöldtúrából.
Egészen a Vár-völgyig autóztunk - tömegközlekedéssel nehézkes lett volna odajutni -, ahonnan már nem volt messze Máré vára. Oda gyalog jutottunk fel, kellemes kaptatón - hogy a tüdőnk és az izmaink is felébredjenek az órányi üldögélés után. A várat csak kívülről nézhettük meg, lelakatolt kapu állta utunkat a lépcső tetején - talán nincs, aki üzemeltesse. Pedig szép helyen van, igazán romantikus, ahogy a falak előbukkannak a fák közül a dombtetőn.

Miután kigyönyörködtük magunkat, visszaballagtunk az úton a sárga kereszt jelzésig, és bevettük magunkat az erdőbe. Hűvös volt még, elkelt a kabát, bár kissé kimelegedtünk, mire a húzós emelkedő tetején elértük célunkat, a zöld sáv jelzést. A bekerített csemetés mellett megmosolyogtuk a ki tudja, mióta ott árválkodó - de még rendszámmal rendelkező! - járgányt, bevártuk a csapat hátramaradt tagjait, és immár lankásabb ösvényen mentünk tovább.

Hamarosan délnek kanyarodtunk, és egy hídon átkelve, újabb hegyecskét megmászva értünk el a Betyár-tanyáig, ahol a zöldtúra bélyegzőhelye volt. Bizony, csak a helye, mert se bélyegzőt, se nyalókát nem találtunk az erre a célra kifüggesztett dobozban. Kénytelenek voltunk - a nem túl szerencsés fényviszonyok ellenére - fényképet készíteni, hogy majd ezzel igazoljuk ottjártunkat.
Rövid pihenő és tízórai szünet után meglátogattuk a közelben feltárt üveghuta maradványait. A földben megbújó téglaépítmények mellett felépített modellt jól körbe csodálkoztuk, addig a geoládák megszállottjai elmentek, hogy megkeressék a közelben jelzett zsákmányt.

Innen galád módon nem a zöld sáv jelzésen mentünk tovább, hanem visszafordultunk, hogy nemsokára rákanyarodjunk a kék sávra, és azon gyalogolva másszuk meg a Cigány-hegyet. A zöld további szakaszát a következő túrán fogjuk felderíteni.

A Cigány-hegyen kellemes, meleg idő, ragyogó napfény, kökény- és húsossom-bokrok fogadtak minket (sajnos még se a kökény, se a som nem érett meg). Miután alaposan megkritizáltuk a kilátót - láttunk már szebbet is -, felmásztunk a fémlépcsőn, hogy a körülöttünk lévő hegyeket is megcsodálhassuk. Zoli is legyőzte tériszonyát, és még arra is hajlandó volt, hogy pózoljon nekünk a tetőn.

A távolban a tévétorony

Mire lekászálódtunk a kilátóból, népes csapat érkezett a hegy lábánál fekvő Kisújbányáról, és tüzet rakva befészkelték magukat a pihenőhelyre. Részben a füst elől menekülve összeszedelőzködtünk, és elindultunk északnak, vissza a parkolóhoz, ahol az autókat hagytuk - úgy hat kilométernyire. Sajnos azonban, a lemaradó hölgytársak szem elől tévesztettek minket, minek következtében hiába vártuk őket az északi oldalon, a hegy alatt - ők a déli lejtőt célozták meg. Miután gyanítani kezdtük, hogy homok került a gépezetbe, visszamásztam a hegyre és a másik oldalon szerencsésen egymásra találtunk. Ezután a célig vezető út szinte sétagalopp volt - lefelé, kényelmesen, jól jelzett ösvényen - amely a piros sáv jelzést viselte magán -, nézelődve. A Vár-völgyön húzódik végig a geológiai tanösvény, információs táblákkal, lényegre szorítkozó szöveggel és illusztrációkkal. Ha lett volna megfelelő felszerelésünk hozzá - meg engedélyünk -, szívesen keresgéltem volna ammoniteszeket a mészkőfalban...

No persze nem ebben...

A kocsiig vezető aszfaltozott utat szívesen kicseréltem volna jó puha erdei talajra, de azzal kellett beérnünk, ami a talpunk alá került. Az utunkat kísérő patak mellett közelebbről megnéztünk még egy-két forrást, rácsodálkoztunk az úton megbújó kis kígyóra - rézsikló? kuszma? -, kerülgettük a szembejövő bicikliseket, lehúzódtunk az autók elől - sokakat kicsalogatott a jó idő a még zöldellő erdőbe. Került elénk korán lehullott, sárguló levél is, út mellett elnyílóban lévő őszi kikerics, burkából kiszabadult vadgesztenye. Két hét múlva már a sárga, a vörös és a barna lesz az úr azon a tájon, ahol ez a vasárnap még a vénasszonyok nyarával ajándékozott meg bennünket.

Túravezetőnk mérése szerint 17,6 km-t tettünk meg - szinte észre se vettük -, mire a félig zöld kör bezárult. Ismét köszönöm Zolinak a túravezetést, aki lázasan, rosszulléttel küszködve, rendületlenül jött velünk ahelyett, hogy otthon kúrálta volna a megfázását. Remélem, a jó hegyi levegő meggyógyította.

(Fotóalbumért ide kattints.)