A kisvasút Mesztegnyőről indult, külön nekünk, csak ma és csak azért is. Zoli pesti ismerőse volt oly kedves, és meghívott minket is az általa szervezett és kisvonatot megrendelt túrácskára, mely a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet egy kis szeletét járta körül.
Az eső végigkísérte az utunkat, hideg volt és helyenként kissé szeles is - nem éppen ideális kirándulóidő. Fotózáshoz sem a legjobb, de ahogy Gyuri mondta: nincs rossz idő, csak rosszul öltözött turista... Úgyhogy idővel előkerültek az esőköpenyek és az esernyők is, hogy ne ázzon át teljesen a dzseki vagy a télikabát.
A vonatra nem lehetett panasz: kellemes melegben utaztunk Felsőkak vasútállomásig, kényelmes tempóban zötyögve el a tavak és lápok mellett.
Hajmás-lápi halastó
Egy szakaszon szarvasok vágtak át előttünk, az ülésről felugrálásra ösztökélve bennünket.
Végre - jó félórányi zötykölődés után - megérkeztünk Felsőkak vasútállomásra, ahol a tájékoztatótábla szemrevételezése, szerelvényigazítás és a felhők aggodalmas kémlelése után elindultunk a Tőzike tanösvényen.
Az út első szakasza nem bővelkedett izgalmakban, széles, kijárt kocsiúton ballagtunk a lombjukat még rejtegető fák között. Az égeres bokáig állt a vízben - de így is kell azt egy égeres lápnak. Kereszteztük a hajdan szétrobbantott tó maradványait, ahol az egykori híd (zsilip?) emléke még kiáll a vízből. Az út szélén fedeztem fel az első tavaszi virágokat - néhány bokor tavaszi csillagvirág ázott ott az esőben.
Hamarosan lekanyarodtunk délnyugatnak, az Aranyos-patak közelébe. Sasszemű Zolink vette észre az első tőzikéket, melyek az ösvénytől jóval beljebb nyíltak az erdőben, pocsolyák, csillagvirágok és aranyveselkék között. Bakancsot nem kímélve le is rohantuk őket - persze vigyázva, hogy ne tapossuk el szegénykéket -, hogy jobbról, balról, fentről, lentről lefényképezzük néhányukat.
Egy bokor tőzike...
...és egy magányos csillagvirág
Utunkat folytatva elértük a patakot, melynek medre kis szakadékban kanyarog délnyugatnak. Szinte belefutottunk egy vaddisznó csordába, "akik" a patak túlsó partján terelgették malacaikat elfelé. Nem mutattak érdeklődést irántunk -szerencsére -, és a velünk lévő kutyusok se ugrottak át a túloldalra, hogy megkergessék őket - az ő szerencséjükre. Inkább fürödtek egyet a patak hideg vizében. Brr!
Nagyjából egy kilométert sétáltunk a patak partján - ismét átugrált előttünk egy szarvascsapat, patakugróban -, mire egy medvehagymától illatozó szakaszt legyűrve megérkeztünk a Sárréti-tó partjára. Keskeny hidacska vezetett fel a tó mellé az erdőből, mely tavat valaki már birtokba vette, szép házacskát, hidacskát és mólócskát építve mellé... Körbejártuk a helyet, ha már ott voltunk, időnk volt bőven, nem rohantunk sehová. A szigetre vezető hídról szép kilátás nyílt a vadkacsákat rejtő tóra meg visszafelé a házra is.
A tavat elhagyva homokos, széles útra tértünk, melyen a dél-dunántúli kék túra útvonalára jutottunk - itt egy úton halad a tanösvény a kék túrával, egészen a vasútállomásig. A korábbi fajgazdagság után ez a szakasz kissé sivárnak tűnt, de mit volt mit tenni, végiggyalogoltuk, mást úgyse tehettünk, ha nem akartunk visszafordulni.
Fenyvesek között értünk be az állomásra, ahol a vonat várt ránk, időközben irányba állva. Levakartuk a sarat a bakancsokról amennyire lehetett, megszabadultunk az esőköpenyektől, és a rendületlenül csöpögő esőben visszavonatoztunk Mesztegnyőre. Onnan aztán - búcsút véve pesti túratársainktól - autóba szállva hazagurultunk.
Még egyszer köszönet a szervezésért Dorkának és Zolinak! Remélem, még találkozunk!
(A teljes fotóalbumért kattints ide.)