Halkan fújdogáló szélben vágtunk neki a 16 kilométernek, a falu délnyugati sarkánál emelkedő Szabó-hegy felé. Nem hagyhattuk lefényképezetlenül a tájházat, mely szerényen megbújt az út mellett, a domboldalban. A közelben feltűntek az első szártalan kankalinok, és hamarosan hóvirágokkal is találkoztunk egy nedvesebb területen.
Cigányhegy felé haladtunkban kitárult előttünk a láthatár - a dombtetőkről beláttuk dél felé az egész göcseji dombvidéket. Néha még a nap is kilesett a felhők mögül, mi pedig reménykedtünk, hogy megússzuk a beharangozott esőt.
Cigányhegyre már a kék kereszten értünk oda, és egy kis kalamajka után - nem szerepeltünk a pontőrök ellenőrzőlapján - magunkhoz vettük a juttatást csoki és szörp formájában. Bevártuk a lemaradt ifjúságot - merthogy mi Erikával kissé előrenyargaltunk a nagy beszélgetés közben -, aztán lekanyarodtunk keletre, Németfalu felé.
A falun csak átgyalogoltunk, és északnak fordulva követtük az oszlopokra, fákra kihelyezett ideiglenes "GG" jelzéseket, merthogy jelzetlen úton jártunk. Végre beértünk az erdőbe - merthogy addig jóformán csak erdőszéli dűlőutakon vitt az út.
A kikelet még várat magára kicsit arrafelé, az aránylag száraz talajú erdőkben nem virít hóvirág, májvirágnak se híre, se hamva, mindent az avar rejt még. Talán a borongós időjárásnak is köszönhető volt, hogy szürkének, szomorúnak látszott az erdő. De a levegő friss volt, az út lejtett, és csak néha találtunk pocsolyákat magunk előtt. A terepviszonyok igazán turistabarátok voltak, gyorsan lehetett haladni. Az a néhány emelkedő pedig, amit meg kellett másznunk, megdolgoztatta városi levegőben ellustult tüdőnket.
A Jám-patakon átkelve - melyet szépen benőtt a hínár - már a második ellenőrzőpontnál is találtuk magunkat, Böde falu szélén. Itt sem feledkeztek meg a fáradó turisták ellátásáról, ki-ki csokis keksszel, szörppel vagy teával töltekezhetett, preferenciái szerint. Némi pihenő után már galoppoztunk is északnak, hogy a hátralévő, alig négy kilométert is legyűrjük.
A Koplaló oldalából szép kilátás nyílt észak felé, miután egy kis fenyvest és a Kávási Boronaút újabb szakaszát magunk mögött hagytuk. Völgyben, magas partfalak között - melyeken ismét kankalinokat láttunk szétszóródni - értünk be Kávásra, a kulcsosház alá.
A szokásos menetrend szerint igazoltuk a teljesítésünket, és megkaptuk emléklapunkat és a kitűzőt - ez utóbbiból aztán ideiglenes készlethiány lépett fel, hála az ötszáz körüli nevezőnek. Az utánunk érkezőknek várni kellett egy kicsit eme jutalomra, de végül senki sem maradt emléktárgy nélkül.
Míg a csapat többi tagja is megérkezett, elfogyasztottuk az igazán finomra sikerült lángost, megmelegedtünk az asztalok mellett. De nem is mi lettünk volna, ha nem teszünk egy-két kitérőt hazafelé - Balatonszentgyörgyön rétessel, kicsit odébb - már nem is tudom, hol - borral lehetett készletet frissíteni...
Az eső az országúton ért utol minket, de akkor már kit érdekelt? A lényeg, hogy napközben megúsztuk, és csak a szél didergetett meg néha minket ez alatt a rövid túra alatt.
Túratáv: 16,2 km, szint: 235 m
Teljesített idő: 3 óra 20 perc
Ha képeket szeretnél, ide kattints!
A szokásos menetrend szerint igazoltuk a teljesítésünket, és megkaptuk emléklapunkat és a kitűzőt - ez utóbbiból aztán ideiglenes készlethiány lépett fel, hála az ötszáz körüli nevezőnek. Az utánunk érkezőknek várni kellett egy kicsit eme jutalomra, de végül senki sem maradt emléktárgy nélkül.
Míg a csapat többi tagja is megérkezett, elfogyasztottuk az igazán finomra sikerült lángost, megmelegedtünk az asztalok mellett. De nem is mi lettünk volna, ha nem teszünk egy-két kitérőt hazafelé - Balatonszentgyörgyön rétessel, kicsit odébb - már nem is tudom, hol - borral lehetett készletet frissíteni...
Az eső az országúton ért utol minket, de akkor már kit érdekelt? A lényeg, hogy napközben megúsztuk, és csak a szél didergetett meg néha minket ez alatt a rövid túra alatt.
Túratáv: 16,2 km, szint: 235 m
Teljesített idő: 3 óra 20 perc
Ha képeket szeretnél, ide kattints!