Kegyes volt hozzánk az időjárásfelelős, és bár a Nap hamar búcsút vett tőlünk - a Csere-hegyen még napsugaras fotókat készítettünk -, legalább eső nem esett. A szél meg - hát az a szél...
A tartózkodó itiner leírását és a jelzéseket meg a szalagozást követve - mikor melyiket - jutottunk el először a Somlyó tetején ékeskedő kilátóba. A pecsétet rejtő dobozt sikerült úgy eldugni, hogy ha a rutinosabbak nem szólnak ránk, észre se vesszük. A kilátóba azért felmásztunk, jól kiláttunk, aztán visszakocogtunk a házak közé, hogy megkeressük a kék sáv jelzést, mely az egykori vöröskőbánya felé vitt minket.
Kilátás a Somlyóról kelet felé
Az egykori vöröskőbánya
A Vöröskő tanösvény elején látható "színház" girbegurba padsorain másztunk fel a domboldalba, ahonnan szép kilátás nyílt a környező hegyekre, és balról ott magasodott az imént elhagyott kilátó.
Az erdőbe beérve egy kicsit bizonytalankodtunk, merre is kellene továbbmenni, hogy ismét elérjük a kék sáv jelzést, de aztán megtaláltuk a helyes utat. Egy vidám társaság ballagott előttünk, akik figyelmeztettek arra, hogy volt egy titkos kód a bánya feletti esőbeállónál... (Az itineren semmiféle utalás nem volt erre, sem az útleírásban, sem a bélyegzőgyűjtő oldalon.A jelzéseket feltüntető táblázaton ugyan volt egy notesz+ceruza jelzés, de hogy azt hol kellett volna megtalálnunk, arról semmi. Jellemzően a nem először teljesítők tudhatták, miről van szó, de a startnál senki sem figyelmeztetett ilyesmikre. Mindenesetre, ezután jobban figyeltem a papíron ábrázolt ikonokat.)
A Csere-hegyi kilátóból kinézve
Az útvonal első részében megmásztunk három hegyet (Somlyó-, Csere-, Felső-hegy) - utunkat itt-ott maradék hóval tarkított avarszőnyeg és összetört ablakú pocsolyák kísérték.
A Vödör-völgybe sáros, csúszós szakaszon értünk le, hogy aztán a betonozott bicikliúton tegyünk egy kis kitérőt a Levi tanya felé. Ott aztán megebédeltünk rettentő finom kaláccsal és lekvárral, aki akart, forralt bort vagy teát is ihatott, esetleg a kalácsot felcserélhette zsíroskenyérre. Tartottunk egy kis pihenőt - nem mintha elfáradtunk volna, hisz a 16,5 km-es táv felét nagyjából itt értük el -, aztán visszakanyarodtunk a cél felé. A régi vasút nyomvonalán kialakított bringautat választottuk, és azon gyalogoltunk jó darabon, míg el nem értünk a Remete-forrás közelében lévő házakig. A szalagozást követve lekanyarodtunk az erdőbe, és senkitől sem háborgatva, szélcsendes úton, majd ösvényen értünk el a Remete-forrásig.
A mohával benőtt kőfal, mely az egykori síneket hordozta a hátán, régi emlékeket ébresztett - egy kicsit el is szontyolodtam... Az a pár évvel ezelőtti Vödör-völgyi mikulás...
No de félre bánat, onnan már nem volt messze az Óvári messzelátó, ahonnan tényleg messze elláttunk: előttünk a Balaton szinte tükörsima felszíne, mögöttünk a Bakony hullámai. Cseles módon ezen a helyen bélyegeznünk és kódot írnunk is kellett, csakúgy, mint a következő állomáson, a kápolnánál. De addig még várt ránk egy hosszú séta az almádi domboldalban, melynek elején ott áll a mozdony, a hajdanvolt vasút kézzelfogható emléke.
A kápolna - becsületes nevén Angyalos Boldogasszony -, mint a béke szigete húzódik meg az utca szintjénél kissé lejjebb, karcsú fenyők között. Az embernek még a gondolatai is elcsendesednek, ahogy körbejárja a kis épületet, rácsodálkozik az orgonára, a takaros padokra a fenyők alatt. Nem hallatszik oda az utca zaja - gondolom, akkor se, amikor van, bár aznap alig volt forgalom -, és aki egy kis nyugalomra vágyik, nem fog csalódni, ha leül a szobrok közelébe, és tekintetét a fenyő- és tölgyfákra veti...
Innen már nem esett messze a sással benőtt Köcsi-tó, ahová menet megmosolyogtuk a rég bezárt kertmozi épületét. Valaki az előttünk haladók közül az iránt érdeklődött, vajon mi lesz műsoron legközelebb...
A célig már csak egyetlen "nehézség" várt ránk: a dombtetőre mászva elértünk a Nagy-Kő-orráig, ahol a vörös kövek között mohából és fagyöngybogyókból kerített szív jelezte az ide túrázók hely iránti szeretetét.
A reggeli sorban állás délutánra, odaérkezésünkre mérséklődött, most is kellett ugyan várnunk, míg a szervezők elé járulhattunk, de lényegesen rövidebb ideig, és melegben, nem kint, a kocsma előtti hűvösben. Útitársam büszke lehet magára - remekül bírta a hegymászást, a köves lejtőket, és megérdemelten vette át élete első, teljesítménytúrán szerzett jelvényét és emléklapját.
Aztán már csak várnunk kellett a többiekre azokkal, akik a csapatból a séta távot választották, és régebb óta élvezték a pazarul díszített kocsma vendégszeretetét.
(Az alanti térképen a start és a cél között hiányzik egy kb. 1 km-es szakasz, mert elfelejtettem bekapcsolni a rögzítőt...)
Táv: 17,69 km, szint: 475 m,
Teljesítési idő: 5 óra 10 perc (Most se rohantunk.)
Fotóalbum: itt