A korai (félnyolcas) rajtolás nedves fűvel és frissnek álcázott, hűvös levegővel járt. A nap még nem emelkedett magasra, mikor lekanyarodtunk az Aligvár-forrás felé, az első ellenőrzőponthoz. Nem is kellett odáig mennünk, a két jó kedélyű pontőr Balogh István 2013-ban felavatott emlékkövénél várta a túrázókat. Néhány pecsét, néhány mondat, és már mentünk is tovább.
Aligvár után, fiatal fák között
A piros négyzetre térve fiatal erdőn vágtunk át, fel a dombra, melynek tetejéről remek kilátás nyílt a Terecsenyt övező dombokra. Főleg, miután felkapaszkodtunk a létrára, hogy átjussunk a kerítésen. Ezt a mutatványt hamarosan megismételtük, hogy kijussunk a bekerített területről.
Sasrét felé
Ami hamarosan lekanyarodott délnek, a Lukafapusztai-patak mentén. Kellemesen melegített a nap, ahogy előre haladtunk a völgyben, távol, egy felhő előtt ölyvek csapata körözött. Megálltunk, hogy megnézzünk egy rejtélyes kis tavacskát, mely a kerítés túlsó oldalán foglalt helyet a szántás szélében.
A következő ellenőrzőpontnál bekanyarodtunk a Jámborka-forráshoz, amit utoljára a sötét éjszakában láttam - volna, ha nem lett volna sötét éjszaka... Most legalább nem csak a csobogását hallottam.
A néhány perces megállás után felfelé kapaszkodtunk a sűrű bokrokkal benőtt földúton. A dombtetőn álló magaslesről remek kilátás nyílt a Zselicre, és a fotók is jók lettek volna róla, ha nem csupa por a lencsém...
Zselic, délkeletnek
A következő megálló és ellenőrzőpont Almamelléken várt ránk. A múzeum előtt nem csak a magányos pontőrt találtuk ott, hanem egy gyerekcsapatot is. Hiába, a szép idő az ifjúságot is kicsalogatta a gyerekszobák kényelméből (meg a szülők, tanárok)!
Néhány száz méter erejéig visszakanyarodtunk a műúton, hogy aztán az egykori Kaposvár-Szigetvár vasútvonal (élt 76 évet) nyomvonalán bandukoljunk egészen vissza, Terecsenyig. Jobbról, a domb aljában néha megmutatta magát valamelyik tó, előbb a Korcsányi-, aztán a Terecsenyi-réten. A legszebb szakasz, persze, az erdőben, fölénk boruló fák között haladó volt. A tavalyi avarba már idei sárga levelek keveredtek, az út mellett találtunk néhány gombát is. Pár pillanat erejéig eltűnődtünk azon, vajon miért kötöztek meg egy fát, ami kétfelé nőtt...
Őzlábgomba
Hamarosan elértük az egykori vasúti megálló, ma pihenőház épületét. Az útszéli hibiszkuszon népes bodobácscsapat napozott, mi pedig lekanyarodtunk a műútra, mely Terecsenybe vezetett. Még egy megtorpanás - az egyik ház mögötti melléképület eresze alatt lángpiros paprikafüzérek függtek, mellette fekete cica élvezte a vasárnap délelőtti napsütést.
Aztán már ott is voltunk a céllá előlépett rajtban, a Zrínyi kulcsosháznál, ahol a kézfogás és jelvény mellé zsíroskenyér és üdítő járt. Mindegyik jólesett.
A szervezők igazán kitettek magukért, a (mai viszonyok között) szolid nevezési díj fejében minden ellenőrzőponton elláttak minket valamivel (csoki, alma, nápolyi szerepelt a listán), és mosolyban sem volt hiány. Igazán kellemes túra volt, egy őszi vasárnap délelőttre épp elég.
Fotóalbum itt.
Táv (ahogy mértem): 14,26 km, szint: 269 m
Teljesítési idő: 3 óra 26 perc
Rendező: Dél-Zselic Természetbarát Klub