Ez az év is jól kezdődik - mondtam pár napja, amikor jöttek a halálhírek egymás után, a fiatal színészről, Erzsi elnökasszony gazdájáról (szolgájáról), másokról.
Aztán kiderült, hogy lesz ez még rosszabb is: tegnap itt hagyott minket minden idők legmorcosabb kis sünije, Thea, az afrikai fehérhasú törpesün. Kicsit több, mint egy évig tette vidámabbá a napjainkat, miután B. szülinapi ajándékaként hozzánk költözött.
Bár volt saját "lakása", időnként, amikor kiengedtük a házban futkosni, bemászott a macskák házába, viccesen szedte kis lábait, ahogy a falak mentén vagy az asztal alatt, a széklábak között szlalomozott. Nyafit nem érdekelte, de Bogi - főleg az első időkben - szívesen nézte, de közel nem merészkedett hozzá.
Mivel felnőttként kaptuk, már nem tudtuk kézhez szoktatni. Valahányszor felvette valamelyikünk, a felhúzós autókra emlékeztető berregéssel jelezte rosszallását, kimeresztette a tüskéit, és igyekezett minél gombócabbra összehúzni magát.
Éjszakánként letekert néhány száz métert saját kis sporteszközében, a hörcsögökére emlékeztető - csak jóval nagyobb - kerékben, ide-oda tologatta a ketrecében lévő berendezést vagy idegesítően kaparászta a ketrec alját.
Egy idő után megismerte a hangunkat, és ha felvettük, kicsit szunyókált a hasunkon vagy kimászott mellénk az ágyra, kanapéra. Zajosan csámcsogva ette a szárított lisztkukacot, ropogtatta a macskakaját, és ügyesen ivott az automata itatóból.
A fürdést nem szerette, körmöt vágni pedig kénytelenek voltunk orvoshoz vinni, mert nem fértünk hozzá a lábához.
Aztán karácsony előtt elkezdett véreset pisilni. Azt hittem, felfázott, és gyorsan meg tudják gyógyítani. De kiderült, hogy ennél súlyosabb a helyzet: ennek a kis sünicsajnak petefészek-rákja volt. Megműtötték, és jöttek a bágyadt napok: nem evett, alig ivott, naponta vitték a fiúk injekcióra. De az ereje egyre csak fogyott. Fecskendővel itattuk, hogy ki ne száradjon, de etetni nem tudtuk, magától pedig alig evett.
És tegnapelőttre megadta magát a sorsának. Biztosan voltak fájdalmai, fel-felsírt, mint egy elgyötört kismacska. Olyankor megsimogattuk kicsit, hátha érzi, hogy aggódunk érte. Rossz volt hallgatni, és bántott, hogy nem tudunk segíteni rajta. Hiába biztattuk, hogy egyen, igyon, az utolsó itatásnál már a szemét se, száját se nyitotta ki, nem tudtam vizet fecskendezni a torkába. Alig mozgott, és a bújózsákjába se húzódott be.
Tegnap reggel még megsimogattam a hátát munkába indulás előtt, friss vizet tettem be neki, hátha iszik és kapott lisztkukacot is, hátha enne. De hiába reménykedtünk - még aznap délelőtt itthagyott minket. Elfogyott az ereje, lehet, hogy máshol is volt daganata, nem tudjuk. Bárhol is van most, már nem fáj neki semmi, és elégedetten puffoghat bárkire, aki/ami hozzá merészel nyúlni.
Hiányozni fogsz, Thea, vicces, kicsi sünink!