Kihasználva a jó időt és a hosszú hétvégét - ami azért hasznos, mert az ember lánya pihentetheti a kertészkedéstől megroggyant, fájó tagjait -, ismét elzarándokoltunk a közeli kertészetbe, és beszereztünk még néhány svéd madárbirset meg örökzöld orbáncfüvet. És ha már ott voltunk, szert tettünk egy árpaérő körtefára is, hogy kiválthassuk az érésbe belefáradt és kiszáradásba fogott öregecske körtefánkat.
Az persze egy dolog, hogy megvesszük a növényt és hazacipeljük, el is kell ültetni! Aránylag könnyű feladat: az ember (gyereke) fog egy ásót, ás vele annyi gödröcskét, amennyi kell, aztán jól beletemetjük a növényt, persze nem egészen.No de ha rézsűbe kell ültetni, az már nem olyan egyszerű!
A lényeg ugyanaz, csakhogy ilyenkor a rézsű okozta meredekséggel is meg kell küzdeni. A kiásott göröngyök legurulnak, nem lehet mindet visszatemetni, az ember lánya folyvást le akar (dehogy akar!) csúszni a lejtőn, és állandóan egyensúlyozni kell, hogy ne guruljon le a kihuzigált és ledobált gyomok közé... A kis huligán nyüszög, hogy nem tudja megtartani a pucoktúrással teli vödröt - aminek tartalma a legurult göröngyöket hivatott pótolni -, a víz meg, amivel a végre-valahára elültetett madárbirseket akarjuk beöntözni, lefolyik...
No de nem adtuk fel, szívós kétórányi munkával elültettük a körtefát, a madárbirsek nagyját - maradt belőlük néhány holnapra is -, és most már csak szuggerálni kell őket, hogy gyorsan nőjenek, és ilyen szépen befedjék a marha meredek és magas rézsűnket, mint ezek itt:
Kivételesen nem fogok sopánkodni, ha elered az eső...
(Most ilyen a rézsűnk:
