A sokadik szülinapomat akartam emlékezetessé tenni, ezért aztán úgy határoztam, hogy kiugrok egy repülőből ejtőernyővel, tandemben. Egy éve készültem rá, fontolgattam, utánaolvastam, megpróbáltam elképzelni. Persze, azt nem lehet... Végül belevágtam: jelentkeztem, időpontot és helyszínt egyeztettem, és 10-én elautóztunk Fehérvárra, ugrani.
Nem féltem, már jó előre elhatároztam, hogy fantasztikus lesz és minden rendben megy majd. Tudtam, hogy Gregóban megbízhatok, anélkül bele se vágtam volna az egészbe.
Gyönyörű nap volt, olyan meleg, hogy rövid ujjú pólóban lehetett ugrani. Szél alig, itt-ott egy kósza felhő a reptér fölött, ahová kanyargós, leharcolt úton jutottunk el az egykori laktanya roggyant épületei között.
Nem én voltam aznap az első, és míg a soromra vártam, a fűből felbukkanó ürgéket lestem. Először csak egy jött, cikázva futkosott a réten, át az úton, bebújt az ott állomásozó repülőgép árnyékába. Aztán érkezett még egy, és később többet is észrevettem a zöldben. Ürgeöntést azért nem rendeztem...
Nem látszik, de ott ürgék is vannak
És végre eljött az én időm! Felhúztam a szép, narancssárga nadrágot, megkaptam a hevedert is, és Grego részletesen elmondta, mi fog történni, mi hogy zajlik majd. Hogy a készülő videó teljes legyen, azon nyomban, még felszállás előtt váltottunk néhány, vigyorgásba torkolló szót a kamera előtt.
A kis Cesnába egy másik párossal együtt szálltunk be, az ülések helyén helyezkedtünk, el a gép aljában. Épp csak annyi hely volt a pilóta mögött, hogy négyen, két sorban, kényelmesen elfértünk.
Remek volt a kilátás, életem első repülése - mert abból is az első alkalom volt ez - során élvezettel figyeltem, hogyan tárulkozik ki alattunk a táj, lesz minden egyre kisebb és távolabbi. Hamarosan már a Velencei-tavat is láttam, fölötte a hegyet, ami olyan kicsinek látszott, hogy el se tudtam képzelni, hogy gyalogoltunk ott 25 km-t nem is olyan régen...
A párás levegőből úgy emelkedtek ki a felhők, mint jéghegyek az óceán vizéből - éppen azt a látványt adták vissza, csak nem a kétharmaduk volt lég alatt...
Fejet hátra, és ugrás!
Elértük a 4 km-es magasságot, eljött az ideje, hogy elhagyjuk kies repülőnket. A másik pár ugrott előbb, aztán ránk került a sor. Ide lépj, hátra a fejet, kapaszkodj a hevederbe, és hopp! már kint is voltunk. Egy pördülés - nini, lent van az ég! -, de már vissza is fordultunk, és könnyed arcmasszázst vettünk a levegőben. (Na jó, ránézésre úgy tűnhetett, mintha épp öblögetnék...)
Kint vagyunk
Szabadesés... nem tudom igazán érzékeltetni, milyen fantasztikus élmény volt. Az abszolút szabadság, csak te és a levegő, az ég és a föld, nem is éreztem a zuhanást, csak valami hihetetlen felszabadulást. Ebben az állapotban csak nevetni lehet, mintha magassági mámor kapott volna el. Semmi hányinger, semmi rossz érzés, csak a lebegés.
Szabadesés!
Aztán kinyílt az ernyő, egy rántás - itt egy picit azért felkeveredett a gyomrom -, és immár "felfüggesztve" lebegtünk lefelé. A fülem bedugult, hát kifújtam, és csak nézelődtem. Ahogy ereszkedtünk lefelé, lassan kisimult a Föld görbülete, eltűnt a látóterünkből a Velencei-tó és már a Balatont se találtam. Kezembe kaptam a zsinórokat - most te irányítasz! -, de hamar rájöttem, hogy nem olyan jó buli egyfolytában balra pörögni, úgyhogy inkább visszaálltunk egyenesbe.
Én irányítok :)
Közeledünk
Alant már földet értek Balázsék (?), mi tartottunk egy főpróbát leérkezésből, és nemsokára már élesben húztam fel a térdem és nyújtottam előre a lábam, hogy gond nélkül füvet fogjunk.
És lent voltam.
Pacsi!
Lekerült a fejemről a szemüveg - ami nélkül valószínűleg semmit se láttam volna, mert a szememet se tudtam volna kinyitni -, pacsi és utolsó mosoly a videóba, aztán fölcihelődtünk és elvonultunk kivetkőzni.
Mennék újra, bármikor. Mindenkinek ajánlom, ha teheti, próbálja ki. Semmihez nem fogható élmény!
Köszönet a bonyolításért, a "szállításért" és az élményért, Grego Tandem!