06. 30., szombat: Zselic turistája, 3. szakasz: Bőszénfától Gálosfáig
Öten vágtunk neki a Zselicnek, miután Bőszánfán leszálltunk a buszról. A kocsmánál pecsételtünk, magunkhoz vettünk némi frissítőt, és a régi vasúton gyalogolva nekivágtunk az aznapra rendelt 14 kilométernek. Ismerős tájakon gyalogoltunk, tudtuk, mire számíthatunk. Azt is sejtettük, hogy nem ússzuk meg száraz lábbal - és amint beértünk az erdőbe a domb aljában, már láttuk is az előttünk nyújtózó, pocsolyákkal izgalmassá tett utat. A Pálinkás-gödröt bízvást nevezhettük volna aznap Pocsolyás-gödörnek...
Előre a régi vasúton
Kicsit szusszantunk, mielőtt nekivágtunk az emelkedőnek a Kis-Pap-domb oldalában, melynek tetején szép gombákkal lepett, kidőlt farönkökre akadtunk. Nem szedtünk belőlük egy szálat se, csak jól körbefényképeztük a laskát is, a tuskógombát is.
Mire Sasrétre értünk, már erősen tűzött a nap, jólesett megpihenni kicsit a vadászház melletti padoknál. Az éppen befutott kisvonatról érkező kirándulók életet vittek a szinte kihalt helyre, mert rajtunk kívül alig lehetett embert látni ott.
Kisvasút végállomás, Sasrét
Az út hátralevő része a gombázás jegyében telt. Itt is volt gomba, ott is volt - annyi eső után igazán nem lepődött meg rajta senki. Mi pedig lelkesen szedtük az ehetőnek tippelt kalaposokat, és szagoltuk az erdőalja gombaillatát.
Az utolsó nehézség a Szamár-dombon várt ránk - lejtmenetben. Aki már járt ott, az tudja, hogy nem könnyű terep se fel-, se lefelé. Mivel az ösvény, ami amúgy is alaposan kikopott a használattól, most a szokottnál is csúszósabb volt, inkább a szélén, fától fáig kapaszkodva araszoltunk rajta lefelé. Kellett is ennyi kis izgalom aznapra, nehogy elunjuk magunkat a zsongítóan szép nyári erdőben...
E kellemes nap fotóalbumát itt tudjátok megnézni.
Megtett táv: kb. 14 km, idő: nem számít :) (kb. 4,5 óra)
07. 14., szombat: Inotai keringő, avagy barlangtól-barlangig a Kelet-Bakonyban
Olyan rég jártam arrafelé, hogy már el is felejtettem. A Bakonynak ez a keleti-délkeleti része valahogy kiesik a túraláthatárból, úgyhogy hipp-hopp, összehoztunk egy autónyi érdeklődőt, és elgurultunk a dr. Tarsoly Péter-szervezte kis sétára Inota körül.
Maga a túra nem volt hosszú, de igen érdekes területen vezetett keresztül. A városból a Hideg-völgy felé indultunk, és míg az egykori bunker bejáratához nem értünk, kimerítő tájékoztatást kaptunk Pétertől a környék növényvilágáról, a (gyógy)növények hasznáról. Legtöbbjüket már ismertem, bár nem ástam bele magam ilyen mélységig a felhasználásukba, így ezt a hiányosságot legalább a hallgatással pótoltam.
A bunkerben hűvös és sötét volt - de hát nem várhattunk fűtést és világítást egy rég elhagyott építményben, amelyet már évek óta nem gondoz senki, lassan az enyészeté lesz villamos központjával, víztartályával, zegzugos labirintusával együtt. Nem szeretnék ilyen helyen védelmet élvezni...
Befelé a bunkerbe
Innen a Síkvargya szigorúan védett sziklái mellett vezetett el az utunk, messziről megcsodáltuk a szintén védett uhuk "lakásait" a sziklafalban, aztán elkanyarodtunk kelet felé, hogy megmásszuk a hegyoldat. Tettünk egy kis kitérőt egy aprócska barlanghoz, amely valóban aprócska volt, csak nézni tudtuk, be nem fért senki. A Bakonykúti-barlang névre hallgat, mert e falu felé néz a bejárata.
Síkvargya sziklái
Jártunkban-keltünkben azért gépvégre kaptam egy-egy virágot is, mert igaz ugyan, hogy többségüket ismerősként köszönthettem (volna, ha köszönök nekik), de azért akadt egy-két ritkábban látott példány is, mint a fehér len vagy a ligeti zsálya. A később, az egyik hegytetőn elénk kerülő Szent István-szegfűről nem is beszélve.
Balról jobbra és fentről le: ligeti zsálya, fehér hamuka, oregano, Szent István-szegfű, ékes vasvirág, elvirágzott réti imola, kövirózsák, fehér len, macskafarkú veronika
A vállalkozókedvűek a nehezebb utat választva jutottak fel a Baglyas-hegyre, sziklát mászva, mi Erikával és néhány helyi útitárssal inkább a lankásabb ösvényt választottuk. Így legalább beszélgethettünk egy jót...
Leóvatoskodva a hegytetőről, bemásztunk a borsókövekkel díszített kis barlangba, melyben guggolva szívhattuk magunkba az idő szagát.
Ahol bemásztunk
A következő hegytetőn gyönyörű kilátás nyílt minden irányban. Meg akadt ott egy háromlábú állvány is, vasrudakból szerkesztve, melyen remek mászógyakorlatot mutattak be a hozzáértők.
Ezután a gerincen baktatva közelítettük meg a másik két barlangot. Azért megálltunk fölöttük is, a hegyen, ahol Anikó és Péter segítségével felidéztük a Titanic ikonikus hajóorr-jelenetét...
Az utolsó, általunk meglátogatott barlang a Rombarlang volt, mely nevét összerogyása okán kapta: a szikla lecsúszott, maga alá nyomva a barlangot, és csak egy kis üreget hagyott "állva", melyet érdekes karfiolra hasonlító képződmények borítanak.
Innen már nem volt messze a cél, besétáltunk Inotára, és a közeli egységben vettünk magunkhoz némi itókát kávé és üdítő formájában. A remek túravezetést - melyet a rengeteg ismeretanyag mellett humor fűszerezett - megköszönve, elbúcsúztunk Pétertől, és kissé felmelegedett autónkba visszaülve hazazötyögtünk.
Táv: 6,3 km, szint: 200 m
Fotóalbum itt.
07. 22., vasárnap: Zselic turistája, 5. szakasz: Lipótfától Szilvásszentmártonig
Esős vasárnap reggel vitt ki minket a fiam Lipótfára, hogy ott kezdjük meg a Zselic turistája-mozgalom egy újabb szakaszának végigjárását. Kicsit tétováztunk, hogy egyáltalán nekivágjunk-e, mivel egész délelőttre esőt jósoltak a jósok. De mivel nem szakadt, épp csak esegetett, bátraké a szerencse-alapon elindultunk.
A falut és a víztározót meg a bányai tavakat magunk mögött hagyva elkanyarodtunk az erdőszélen, jobbról, a mezőn legelésző fiatal őzet csodálva. A sárga sáv jelzést követve értünk a görgényi vadászházhoz vezető út csatlakozásához. Csinos kis útjelzőtábla mutatja az utat arrafelé, és elmerengve úttörőkoromon, idéztem fel a valaha itt létesült vándortábori állomáshelyet, ami mi Kuckósarokként ismertünk...
Az aszfalton továbbgyalogolva egy másik őzre lettünk figyelmesek: őkelme is épp a tízóraiját fogyasztotta, míg észre nem vett minket és el nem ugrált a túloldali erdő felé.
Hamarosan lekanyarodhattunk az aszfaltról, mert elértük a Feneketlen-kút nevű forrást, melyen tavat duzzasztottak hozzáértők valamikor. Az esőbeállóban megpihenve mi is tízóraiztunk egyet, majd - az időközben elállt esőnek hála, száraz fejjel - nemsokára megérkeztünk a Mátyás-kúthoz, ahová meglehetősen sáros út vezetett.
A kút környéke is épp olyan szépen karban van tartva, mint a Feneketlen-kúté, meg is örökítettük néhány fotón. Innen kénytelenek voltunk ismét a sáros, csúszós útra visszakanyarodni, hogy megmásszuk a dombot, mely felvitt Szilvás fölé.
Mátyás-kút
Az út mentén vízcseppesen bókoltak a harangvirágok, itt-ott gombát is láttam, de ezúttal nem álltunk meg gombázni. Az erdő szélén, a dombtetőn, és kicsit odébb, a learatott búzatábla után is szederbokrok ágaztak el mindenfelé, érett és félérett gyümölcsöt ringatva. Persze nem hagyhattuk ott mindet, amit értünk, ettük.
Szarkalábak parlagfű közt
Ragyogó napsütésben fejeztük be a túrát - pontosabban, befejeztük volna, ha lett volna mivel hazajutni Szilvásból. De a busz épp néhány perce ment el, a következőre vagy másfél órát kellett volna várni, úgyhogy inkább továbbmentünk az országúton. Szennában csapatunk megfogyatkozott - Veráék bevárták a buszt, mi ketten pedig hazagyalogoltunk. Legalább megvolt a minimum kilométer aznapra...
Három a kislány...
Teljes táv: 15,8 km, szint: kb. 200 m
Fotóalbum itt.