Ilyen a süni. A süni amellett, hogy nagyon tüskés és imádnivaló állat (amíg közelebbről meg nem ismeri az ember), télen alvó üzemmódba kapcsol. Bevackolja magát egy alkalmatos helyen, és tavaszig elő se mászik.
No de amíg megtalálja az elvackolódásra alkalmas helyet, jó alaposan körülnéz. Itt is, ott is, nálunk is. Az elmúlt pár hétben már a harmadik sünt fedezte fel a kertben a kutyánk. Az első kettő lehet, hogy ugyanaz volt, csak átvándorolt a kert másik felébe.
A ma esti sün viszont csak fele akkora, kíváncsi és mozgékony. A rézsű oldalában találta meg Zserbó, ott szöszmötölt a mezei juhar és a csörgőfa lehullott levelei között. Mi pedig jól megnéztük magunknak. Még egy kis macskatápot is szórtam az orra elé, hátha kedve támad vacsorázni.
A sün azonban tett a vacsorára. Szaglászott kicsit jobbra is, balra is, hol behúzta az orrát (amikor elvettem egy-egy gazt a közeléből, hogy jobban lássuk), hol ismét kidugta. Megmosolyogtuk nagy, ívelt fülét, belevakuztam szegényke gombszemébe, aztán hagytuk, hadd menjen, amerre akar.
Holnap viszont felülvizsgálom az egy hónapja épített sünmenedéket, és ha nem lakik még benne senki, átépítem. Hátha nem elég tágas vagy nincs elég gally és avar rajta, emiatt bóklásznak a sünik összevissza a kertben ahelyett, hogy jól belemásznának és álomba merülnének. Jó, tudom, még meleg van, de ha jön a lehűlés, tudniuk kell, hogy van hová iszkolni.
Mindenesetre a kutyát megint megkötöttük, hogy ne ugassa egész éjjel a sünt. És tudjunk aludni...
