Autóval, mert pont egy kocsinyi vállalkozó szellem gyűlt össze múlt szombatra. Na jó, még élünk.
Épp kezdésre találtuk meg Szászváron a Vadrózsa Éttermet, mely elől a jelentkezők népes táborát útnak indították a szervezők az Aranyló Ősz fedőnevű teljesítménytúrára. A szokásos adminisztráció után a csapat egyik fele - vagyis E. és én - nekivágott a hosszabb távnak, míg a másik kényelmesen kivárta, hogy kinyisson az étterem. Rájuk majdnem feleannyi kilométer várt, mint ránk, arról nem is beszélve, hogy beérkezésük után ránk is várniuk kellett.
No de ne szaladjunk ennyire előre! Mi sem szaladtunk, igyekeztem magamhoz képest lassabban menni. Aznap sem annyira a teljesítmény került előtérbe, mint inkább az együtt gyaloglás, beszélgetés. A szemünk nyitva, fülünk kihegyezve, úgyhogy terefere közben láttunk is, hallottunk is. Ez nem akadályozott meg bennünket abban, hogy kritikusabb pontokon egy kicsit elkanyarodjunk rossz irányba, de szerencsére volt a közelben szemfüles sporttárs, aki utánunk szólt, hogy inkább kanyarodjunk vissza...
Színesedik, de még nem az igazi
Az út során egészen a Máré-várig eljutottunk a Keleti-Mecsek hegyei között. A várnál tett rövidke szusszanás közben körbejártuk az épületet, készítettünk néhány fotót, és már mentünk is tovább, visszakanyarodva keletnek, majd északnak, hogy a startnál fejezzük be a túrát.
De addig még állt előttünk néhány újabb hegy, amit természetesen völgy követett. Még mindig nem szeretek hosszasan leereszkedni, de mivel a szárnyam még mindig nem nőtt ki, térdem legnagyobb bánatára csak lebotladoztunk a köves, avarral borított lejtőkön. A kövek miatt akadtak olyan szakaszok, ahol az erdő szépségében nem tudtunk igazán gyönyörködni, mert ha nem akartunk bokaficammal félreállni, bizony, orrunkat a föld felé kellett fordítani és vizslatni a talajt a lábunk előtt.
Több helyen is láthatóvá váltak a gyökerek a víz által kimosott patakpartokon
De szerencsére útba ejtettük a Cigány-hegyet is Kisújbánya fölött, ahonnan pazar kilátás nyílt a Mecsekre. Igaz, hogy a szél még a szavainkat is összekócolta, olyan erősen fújt, de megérte felmászni a toronyba és szétnézni. Délre egészen a tévétoronyig elláttunk, alattunk tarkállott a környék.
A kilátó falán pedig harlekinkaticák légiója sütkérezett a ki-kibukkanó nap sugaraiban (merthogy ott még borongós volt az idő, a ragyogó napsütés csak később tört ránk). Ezek az erőszakos kis rovarok sokáig társaink voltak az utolsó szakaszon, hol a karomról, hol a nyakamról söpörtem le őket. Némelyik még csípett is.
A Máré-vár környékén és főleg utána több útjelzőbe botlottunk
Az utolsó szakaszon várt ránk a legnagyobb emelkedő, a legmagasabb csúcs, a Szamár-hegy, mely után a Mézes-réten találtuk meg az utolsó, harmadik ellenőrzőpontot. Innen már ismét lankásabb útvonal vezetett tovább, egészen a faluig, melynek határában, a pincéknél nem várt "frissítőpontra" bukkantunk: egy élelmes, jó reklámérzékkel megáldott gazda kínálta borával és szörpjével a megfáradt túrázókat. A szörpöt mi is megkóstoltuk, és bár nem vagyok jó barátságban a bodzával, ez igencsak finomnak bizonyult.
A célban - a szép túra mellé - szép emléklapot és kitűzőt kaptunk, meleg kézfogással körítve. Az út - nem létező - porát az étterem teraszán ülve finom kapucsínóval öblítettük le, a társaság rég beérkezett tagjai körében. Aztán a lóerők közé csaptunk, és kellemesen elpilledve hazagurultunk.
Igazán szép túra volt, és még azt a rövid, aszfalton megtett szakaszt is megbocsátom, ami a Cigány-hegyig szalad alattunk a hegyoldalban. A szervezőknek nagy piros pont jár, nem hagyták éhezni-szomjazni a túrázókat, volt zsírosdeszka és ásványvíz dögivel, melléjük pedig kedves szó és mosoly.
Szerintem megyünk még Szászvárra túrázni, és ezt nem fenyegetésnek szánom...
Táv: 26,8 km, szint: 888 m
Teljesítési idő: 7 óra 5 perc
A teljes fotóalbumot itt tudod megnézni.
Szervező: Szászvári Mocorgók Szabadidő Egyesület