A nagyvázsonyi kocsmából - Kinizsi Söröző - regisztrálás és szerelvényigazítás után indultunk neki a félmaraton távnak, fázós kézzel és kissé rozsdás lábbal (hosszú volt az út). Borult ég, csípős idő, várhatóan hűvös nappal várt ránk. Meg a vár.
A Kinizsi-vár kapuja
Amit kapásból rossz irányból kerültünk meg a kék sáv jelzésen, így rögtön egy kis plusz távval indítottuk a túrát. Aztán észbe kaptunk és visszagyalogoltunk a várhoz, hogy végre jó irányba állítsuk magunkat. Oda már magányosan értem - galádul lehagytam a többieket és előre loholtam. Bevallom, szerettem volna egyedül menni. Ébresztett bennem némi emléket ez a túraútvonal...
A pálos kolostor romjaihoz érve egy kis mókus szaladt ki elém az ösvényre. Várakozón megállt egy fenyő lábánál, mintha várt volna valamire. Sajna, mire előkotortam a gépemet a zsebemből, már a fa koronájában mászott felfelé.
A pálos kolostor maradványai
Szálegyenes fák között vitt tovább az ösvény nyugatnak, a Szent Mihály-dombon át, aztán lefelé, fagyönggyel lepett magányos tölgyek között. A Szent Ilona kápolnához rövid leágazás vezetett, ahonnan a patakot követve, egyre sárosabb úton mentem tovább. A tálodi rom felé haladva, mielőtt kiértem volna a rétre, kissé elbizonytalanodtam - elfogytak a jelzések, a fát pedig, amely magán viselte a következőt, magas bozót takarta.
A kolostorhoz egy másik magányos túrázóval együtt értem, egymást kerülgetve igyekeztünk előnyös fotókat készíteni a Kinizsi-forrásról és a bekerített, omladozó tálodi romról. Amikor tavasszal erre túráztunk, a sárga szalagnak még nyoma sem volt.
Kinizsi-forrás
Szép, de nem túl izgalmas szakasz következett, egészen a csicsói erdészházig a kéktúra útvonalán haladva. Egy rettentő hangos varjú riogatott a közelben embert, állatot, mintha csak engem követett volna. Az erdészház felé galoppozva pedig egy rókát vettem észre mellettem az erdőben, aki merészen elém kanyarodott az útra, alig húsz méteres távolságban, és kényelmesen átkocogott a másik oldalra, a bokrok közé. Persze, a fényképezőm megint későn szabadult ki a zsebemből, és ezután már hiába dajkáltam a kezemben, se mókus, se róka nem volt több sehol.
Az erdészház melletti kis pihenőhelyen népesebb társaság vette birtokba a bélyegzőt, aztán én is rányomtam a jelzést a papíromra. Az út délnek fordult, a nap kisütött, én pedig hol le-, hol felhúztam a dzsekim cipzárját, ahogy kicsit fel, majd kicsit lefelé kaptattam a dombokon.
A piroson
A következő irányváltásra a kék és a piros sáv találkozásánál, keletnek fordulás formájában került sor. Gyors kódfelírás után legurultam Mencshely felé, ahová egy kis erdő után mezőkön, réteken át vitt az út. Az egyiken kecskenyájjal találkoztam, a másikat mintha vaddisznóhordák túrtak volna fel, gombát keresve. Észak felé szép kilátás nyílt a környező hegyekre.
Feltúrva
Mencshelyre az aszfalt útra kanyarodással értem be. Múltból maradt, alacsony házak, vadszőlővel befuttatott kerítések, a központban kultúrotthon - mintha visszaugrottam volna az "átkosba"...
A buszmegállóban felírtam a következő kódot, kiráztam a bakancsomból a kavicsokat, és nekivágtam az utolsó szakasznak - aszfalton Nagyvázsonyig. Nem mondanám, hogy nagyon élveztem, és alig vártam, hogy újra a vázsonyi várhoz érjek.
Mencshely, Kultúrotthon
Merthogy célba érés előtt várt még egy kör a faluban: fel a Szent István-templomhoz, el északnak az országúton, és vissza a várhoz a falu túlsó végéről. A templomba nem lehetett bemenni, épp felújítják. Így - ahelyett, hogy a többiek "példáját" követve simán visszafordultam volna a központ felé, továbbmentem a túra útvonalán. Az egykori Zichy-kastély fölött magasan sütött a nap, nehéz volt jó fotót készíteni róla, csak féloldalról sikerült. A Kinizsi-várnál rányomtam a kéktúra bélyegzőjét a rajtlapra, és hamarosan már a cukrászdában álltam sorba, hogy átvegyem az emléklapot és a jelvényt, majd elfogyasszam jól megérdemelt sütimet és kapucsínómat.
Bevallom, a nevezési díj nagysága és a szolgáltatások között tapasztaltam némi aránytalanságot - az út végi kuponon kívül (amit a cukrászdában lehetett "leenni") semmit sem kapott a túrázó. Szerencse, hogy nem volt nyári hőség, nem hiányzott útközben a víz (meg forrás is volt), de legalább egy almát megérdemeltünk volna valahol.
Utólag vettem észre, hogy az útvonalrögzítés megint idő előtt leállt, kb. egy kilométer hiányzik a végéről. Lehet, hogy le kell cserélnem az eddig jó kis BikeComputert...
Az a bizonyos lemaradt kilométer...
Mindent összevetve, kellemes útvonal volt, szép tájon, látnivalókkal, jó időben. Megjegyzem, Kinizsi helyében én is szívesen építettem volna oda várat...
Megtett táv (eltévedéssel együtt): 25 km, szint: 330 m
Teljesíts idő: 5 óra 5 perc
(Fotóalbum a szokott helyen.)