Mint korábban már megjegyeztem, a Mecsek közel van. Ezt a földrajzi sajátosságot használtuk ki múlt szombaton, hogy a várható szép, őszi időben kiránduljunk egyet. Igen, jól olvasod: kiránduljunk. Nem teljesítménytúra, se nem kék túra várt ránk, hanem egy kényelmes, andalgós séta hegyeken-völgyeken át.
Ehhez viszont előbb el kellett autóznunk Zengővárkonyba, ahol a Tojás múzeum előtt gyülekezett az erdőre éhes társaság. Túravezetőnk, Feri, aki a HOTE vezetője is, rövid köszöntő után kelet felé terelt minket, a Szent Márton-zarándokútra. Hosszan, meglehetősen hosszan vonultunk elfelé a falutól, sem mi, sem a túravezető nem számított ekkora tömegre (hetvennégyen voltunk). Hiába, annyi túra elmaradt mostanság...
Az első kisebb emelkedő - inkább csak bemelegítés - után, egy gyújtoványfüves rét szélén álltunk meg legközelebb egy (két, három) csoportképre. Ott látszott igazán, hogy milyen népes a társaság, és milyen változatos: a kisiskolástól a nyugdíjasig minden korosztály képviseltette magát.
Feri, a túravezető aztán meg is dolgoztatta a csapatot, bár főleg a gyerekek kaptak érdekes kérdéseket az út során. Jó volt látni a gyerekek lelkesedését - így kell kinevelni a következő turistagenerációt!
A Nap mindenfelé fényes, vidám foltokat szórt a fák közé
Élveztük az őszközepi, szokatlanul meleg időt, nem bántuk a néha utunkba akadó sarat sem. Ráérősen, de nem andalogva haladtunk előre, megállva itt-ott. Hosszabb pihenőt a Réka-kunyhónál tartottunk, elfoglaltuk az összes padot és asztalt, napfürdőztünk a fenyők mellett. Kellemesen melegítette megizzadt hátamat a nap.
A Réka-völgy keskenyebb, helyenként egészen benőtték a fák, bokrok. Nem olyan kijárt, mint az Óbányai-völgy, az útvonal mellett árválkodó pihenőhelyet se nagyon látogathatja senki - a korhadófélben lévő asztalhoz nem ülnek már le kirándulók a megviselt padra...
Míg felértünk a Szép Ilonka-kilátóhoz, új ismeretségre tettem szert: ezen az útvonalon találkoztam először petrezselyemgombával. És még valamivel, ami ott és akkor nem is tűnt fel igazán, csak valami furcsa kinövés látszott a korhadó farönkön. Csak később, a határozós csoport megfejtéséből tudtam meg, hogy egy bundás állaskagomba tanyázott a petrezselyemgomba fölött.
A kilátóról - miután sikerült feljutni, hiszen mind a hetvenakárhányan nem tolonghattunk fel egyszerre a tákolmány tetejére - messzire láttunk a hegyek és völgyek felett. Még nem nőtt fel körülötte az erdő, de lehet, hogy aki tíz év múlva vetődik arra, már nem fog ellátni Bonyhádig.
A következő szép szakasz a Dóri-úton várt ránk. Ez a kellemes kocsiút Dóri László erdészről kapta a nevét, a
Skóciai Szent Margit-út is ezen folytatódik tovább, de mi nem azt követtük, hanem elkanyarodtunk kelet felé, a Legény-sír irányába.
Előre, a Dóri-úton
Feri kitett magáért: a
Legény-sírról is elmondott mindent, ne menjünk haza tudatlanul.
Innen már nem volt messze a zengővárkonyi gesztenyés. De addig - meglepetésként - őzlábakkal teli erdőn vágtunk át. Ameddig a szem ellátott, szépen kifejlett vagy épp növekvőfélben lévő özlábgombák emelték kalapjukat a fű fölé. Úgy rohantuk meg a gombamezőt, mintha ez lenne az év legjobb fotótémája.
Aztán kiértünk a dombtetőre: hátunk mögött az erdő, előttünk a dombok, széles rét, magasan úszó felhők. Kis szusszanás, és már ereszkedtünk is lefelé a hosszú lejtőn Zengővárkonyig.
Vetettünk még egy utolsó pillantást jobbra, a Kecske-hát irányába, aztán már előttünk is állt a 2017-es Év Fája, az öreg szelídgesztenyefa. Kissé megtépázva, elszáradó ágakkal, magányosan áll a falu határában, a többi gesztenyefától kissé távolabb. Alaposan körbe is fotóztuk, legyen emlékünk róla, hisz a 300 év az 300 év, ki tudja, meddig bírja még az elemek rohamát és a klímváltozás viszontagságait...
A kellemesen végigsétált órák után elérkezett a nap egy újabb, kellemes része: a helyi termelők sült gesztenyével, helyi borokkal, szörpökkel, süteményekkel vártak minket. A fák mellett szabadtűzön sült a gesztenye a lyukacsos dobban, és bár a felállított asztalok mellett nem jutott hely mindenkinek - nem számítottak ilyen népes vendégseregre -, találtunk puha füvet, kényelmes faalját, ahol leheveredhettünk.
Miután pedig belakmároztunk mindenféle jóval, elköszöntünk a többiektől. De nem indultunk rögtön haza, tettünk egy kitérőt Rockenbauer Pál sírjához. Szomorúan láttuk, hogy a hajdan mellette álló gesztenyefák közül csak egy maradt meg, elveszett a vadregényes hangulat, ami régi fotókról áradt.
Még egy programunk volt Zengővárkonyban: a Tojás múzeum. Udvarán épp gyönyörű népviseletbe öltözött lányok és fiúk táncoltak - a vírushelyzet miatt elmaradt Lukács-napi rendezvények helyett tartottak afféle mini megemlékezést.
A múzeumot pedig nézze meg mindenki, aki arra jár, csodákat lehet látni benne.
Köszönet a szervezésért a HOTE-nak, Takács Ferenc túravezetőnek! Így kell ezt csinálni.
Útvonal: Zengővárkony - Büdös-kút - Réka-kunyhó - Réka-völgy - Szép Ilonka-kilátó - Dóri-út - Legény-sír - Szelídgesztenyés - Zengővárkony
Táv: 14 km, szint: 380 m
