Az elmúlt hetekben - amikor az idő és a kedvünk is megfelelő volt rá - a Balaton Körtúra további szakaszait jártuk végig. A déli parton "letudtuk" a Balatonszemestől Balatonfenyvesig húzódó részt, két alkalommal. Mindkétszer szerencsénk volt az idővel, ha nem is volt gatyarohasztó meleg, de legalább nem esett semmi, és zavartalanul gyönyörködhettünk a panorámában - amikor látszott.
Mindkét túrán Balatonboglár volt a kiindulópontunk, addig vonatoztunk el. A 16. szakasz nyugatnak, Balatonfenyves felé vezetett, többnyire a parthoz közeli utcákon kanyarogva. Nem mondhatnám igazán túraútvonalnak - ahogy az aligai szakasznál se mondhattam -, és az egyhangú gyaloglást csak a fonyódi hegyek tették érdekesebbé.
A Sipos-hegyre vezető lépcsős ösvényt kellemes lángosozás után vettük célba. A parton végre leülhettünk a lángosos teraszán, kényelmesen ettük meg a meleg finomságot. Adott egy kis plusz energiát a hegymászáshoz.
Szerencsénkre a Sipos-hegyi kilátó nyitva volt. Többen kihasználták a szép időt, várnunk kellett, hogy fellépcsőzhessünk a tetejére. De a kilátásért megérte! Igaz, hogy kissé párás volt a levegő, szépen látszottak az északi part hegyei és a szomszéd Várhegy csúcsán a másik kilátó is. A kötelező - és a nem kötelező - fotózást is megejtettük, és leereszkedtünk az utcára.
A fonyódi halastavak a Sipos-hegyről
A Várhegyre kissé hosszabb, meredekebb ösvény vezetett fel. Mellette salamonpecsétek nyújtózkodtak a napfény felé élénkzöld, friss leveleikkel, de virágot még nem hoztak. Felkanyarogtunk a hegytetőre, át a szépen faragott kapun. Aztán csalódtunk: a kilátó itt zárva volt. Helyette a Mária-emlékhelyet jártuk körbe, kipróbáltuk a mellé tett széket, és addig üldöztem egy kardos lepkét, míg nem sikerült úgy-ahogy élvezhető képet készítenem róla.
Az útvonal további része nem tartogatott különösebb látnivalót. A Balatonhoz legközelebb még Boglár és Fonyód partközeli sétányain kerültünk, ott hallgattuk mentünkben a hullámok zaját, figyeltük a kacsákat és hattyúkat, a vízfelszín közelében úszkáló szép nagyra megnőtt halakat. Bélatelepnél ugyan próbálkoztunk egy kis partmenti sétával, de sajnos, a sétány nem húzódott túl hosszan, vissza kellett fordulnunk a vasúti átjáró felé.
Fenyves nem tartogatott sok látnivalót, szinte végig a sínek melletti utcákban gyalogoltunk. És bár nem érdekelnek különösebben az autók, azért egy parkoló elektromos Teslát megnéztem magamnak.
A vasútállomásra pont időben értünk ahhoz, hogy a vonat érkezése előtt még megigyunk egy frissítőt a mellette lévő, újra megnyitott étterem teraszán (még üres asztalt is sikerült találnunk). Rég láttunk ennyi embert egy helyen... Aztán jött a vonat, és huss!, alig több, mint egy óra alatt haza is értünk vele.
Túratáv: 19 km, szint: 166 m
Fotóalbumhoz ide kattints!
A 17. szakaszt Boglártól Szemesig kellett végigjárni. Erre is egy szombati napot szántunk, kellemes tavaszi időben, fényes nap, lenge szél, de hűvöskés levegő volt április 17-én. Szerencsére ezen az útvonalon közelebb kerültünk a természethez, bár még mindig hiányérzetem volt - én az erdővel borított területeket szeretem...
Első utunk a boglári gömbkilátóhoz vezetett, ami persze még zárva volt (járványhelyzet, ugyebár), de azért készítettünk pár képet - merthogy kötelező fényképezési pont volt.
Alig vártam, hogy utána kiérjünk a városból - nem szeretek hosszan járdán meg műúton gyalogolni. A kertekben nyíló tavaszi virágok azért enyhítették a természetszomjamat. És végre elértünk a városszélre, ahonnan mindenféle kanyarok után - el a MAORT-telep mellett, majd az erdőszélen az M7-es fölött, ahonnan megcsodáltuk a partfalokon dúsan nyíló aranyesőbokrokat - jutottunk a lellei hegyre. Ott már ismerős volt a terep - jártunk ott két éve, egy nyári vasárnapon -, egészen a Szent Donát-kápolnáig. Útközben még megnézhettük a kint felejtett (?) tojásfát az Öreg-hegy aljában, rajta kedvencemmel, a sünis tojással...
Kirándultak arra mások is, kihasználva a kellemes időt. A Szent Donát-kápolnánál fotózkodtunk (szigorúan egyesével), és már mentünk is tovább Látrány felé. Persze, ez se ment simán, mert az első elágazásnál délnek vettük az irányt ahelyett, hogy egyenesen folytattuk volna az utat, ahogy az a túrafüzetben szerepel. Így aztán megtettünk néhány száz métert, mire ráeszméltünk tévedésünkre, és lekanyarodtunk a készülő bringaútra, az erdőbe.
Kőkereszt a kápolnával szemben Kónya sárma
Ez volt a legkellemesebb szakasza az egész túrának. Fák, madarak, virágok, itt-ott némi szemét... Egy elágazásnál, amit még a térkép se jelöl, gondolkodóba estünk, de végül nem tántorodtunk el az északi iránytól, és hamarosan újra a köves úton trappoltunk keletnek.
A következő nehézséget a Látrány felé vivő, Katlan-völgyön átvezető út megtalálása jelentette - az út ugyanis már nem létezik. Kénytelen voltunk toronyiránt átvágni az erdőn, hogy a másik oldalon, a szőlőskertek mellett lyukadjunk ki. Onnan már el se téveszthettük volna a célt. A legmagasabb dombról, a szőlők fölött, igen szép kilátás nyílt a (párás) Balatonra.
A látrányi halastó igen kellemes, nyugodt hely. A szép kis tó mellett asztalok és padok várják a kirándulókat, pecásokat, a tóba torkolló kis patakon ívelt híd vezet át. Eltöltöttünk itt néhány percet, aztán folytattuk az utat a rádi templomrom felé.
Mielőtt kiértünk volna az országútra, amelyen csak át kellett vágnunk, elgyalagoltunk egy bámész tehéncsorda mellett. Igencsak kíváncsi marhák voltak, bámész tekintettük követtek, amerre mentünk.
Az út másik oldalán, a kivágott cserjés helyén és maradványai között a korábban már kinyílva látott kónya sárma példányai készültek szirmot bontani. Egészen addig kísértek minket az út mellett, míg el nem kanyarodtunk Rádpuszta felé.
Ismerős útvonalon baktattunk a templomromig - tavaly már kirándultunk erre. A templomrom nem változott semmit, csak a köd hiányzott, ami legutóbbi ittlétünkkor körülölelte. Most viszont nyitva volt az ajtó, bementünk megnézni a szépen felújított, eredeti állapotában megtartott falfestményeket, a kis oltárt. A kötelező fotózás után pedig célirányba álltunk a szemesi vasútállomás felé.
A városon átkelve megálltunk egy gyönyörű araukária mellett, mely habzó karjaival érdekes látványt nyújtott. Persze, meg kellett néznünk közelebbről, ki nem hagytuk volna.
Az állomáson megkaptuk a következő bélyegzőt, aztán átvonatoztunk Fonyódra, hogy egy finom lángossal zárjuk a napot. Igazán megérdemeltük.
Fonyódon
Táv: 24,6 km, szint: 322 m
Fotóalbum itt nézegethető.