Elég régen írtam már itt a túrákról, mostanában csak rövid bejegyzésekre futotta a FB oldalamon. Ezzel a bejegyzéssel folytatom a "hagyományt", olvassátok csak!
Nagypénteki úticélul a Keszthelyi-hegységet választottuk, Panni szervezésében. Autóval Balatongyörökig, onnan gyalog egy szép, kellemes körben a hegyeken át, vissza a parkolóba.
Reggel még kellemesen langyos időben néztünk szét a Szépkilátóból: keletre párállottak a tanúhegyek, délnek szürkéllett a Balaton, fölötte már gyülekeztek a felhők. A kis réten, amely a Szépkilátót határolja, tömegével (el-)nyílott a györgyike a fehér fejű ernyős sárma között. Töltekeztünk a látvánnyal, élveztük a napsütést, aztán nekivágtunk a mögöttünk húzódó hegységnek.
Az első - és a leghúzósabbnak ígérkező emelkedő - a már nyitva lévő vendéglátóegységek és hétvégi házak után, ritkás erdőben vitt fel a Batsányi-kilátóhoz. A jó idő másokat is kicsalt a tetőre, gyalogosok és bringások egyaránt összefutottak itt - köztük a mi csapatunk is. Jól kiláttunk, jobbra is, balra is, északnak és délnek, egy kis szíverősítővel és cukorkával - kinek mi tetszett - utántöltöttük az elhasznált kalóriákat, és már bandukoltunk is tovább, észak felé.
Már itt, úgyszólván a kilátó lábánál találkoztunk az első tavaszi héricsekkel, melyek még teljes pompájukban sárgállottak az utak mentén. Az erdőbe beérve pedig mindenhol feltüntek a zászpák sávos levelei, és ha nem figyeltünk oda, letaposhattuk volna a tavaszi kankalin kecsesen ágaskodó szárát. A vadvirágok sorát később tüdőfű, ibolyák és tavaszi lednek is gazdagította.
Eleinte úgy volt, hogy teszünk egy kitérőt a Csodabogyós barlang felé, de mivel várható volt, hogy nagyobb eső érkezik pár órán belül, inkább kihagytuk. Amúgy is zárva van még. Helyette továbbmentünk a medveahagymás erdőben, le-leszakítva egy levelet a már bimbózó medvehagymavirágok mellől. Friss, erős ízével egészséges kiegészítője lehet egy szendvicsnek. Meg szendvics nélkül is érdemes elrágcsálni belőle pár szálat, ahogy én is tettem.
Egy valaha kivágott erdőrész után kerítéssel határolt terület mellett gyalogoltunk sokáig, hogy aztán nyugatnak kanyarodva, elérjük a Büdöskúti pihenőhelyet. Egészen idáig kellemes utunk volt, végre zöldellő erdőkben, tavaszillatban. Mire idáig értünk, fél egy körül, csöpörögni kezdett az eső. Be is húzódtunk a tető alá, a padokhoz, itt tartottunk ebédszünetet. Míg kényelmesen falatozgattunk, feltűnt egy-két futó és más kirándulók is - sokakat csalt ki a meleg a természetbe.
Ebéd után újra emelkedő várt ránk - felmásztunk a padkői kilátóhoz, melyből a felhős, szitáló esőben ugyanazt a párás látképet nézegethettük, mint korábban. A napi egy béna szelfi elkészítése után elsétáltam a néhány méterrel odébb álló három oszlophoz, a turisták emlékhelyéig, aztán a többiekre várva virágokat nézegettem, elővettem az esőköpenyt (addig elég volt a dzseki), és nemsokára folytattuk az utat lefelé, a zöld kereszten.
Arra számítottam a térkép alapján, hogy ez majd kellemes ösvény lesz, ellentétben a másik, eredetileg tervezett úttal, amely széles dűlőútnak látszott. Szerettem volna igazi erdei "egysávoson" visszagyalogolni Balatongyörökre. De csalódnom kellett - ez a jelzett út ugyanolyan széles és köves volt, mint az addigiak. De legalább az erdő üde zölden övezte, és szinte nyílegyenesen vezetett délnek, egészen addig, míg el nem értük a Garga-hegyre vivő sárga háromszög jelést.
Meg az aznapi utolsó kilátóra, mely Bél Mátyás nevét viseli. Bevallom, nekem túl egyformának tűnnek ezek az új kilátók. Mind ugyanaz a faszerkezet, az egyiken elöl indul a lépcsősor a másikon hátul, tán még a magasságuk is ugyannyi méter. Nem töprenghettek sokat a tervezésük közben, turistának ez is jó...
Mire innen továbbmentünk a futóösvényen, Györök felé, elállt az eső. A levegő nem melegedett fel olyan gyorsan, hogy ne esett volna jól beülni egy kávéra/borra/kapucsínóra a vendéglőbe a Szépkilátónál. Onnan pedig már csak néhány perces autóútra voltunk kedvenc fagyizónktól, ahol ki-ki elnyalta a maga fagyiadagját - és még a nap is kisütött, így majdnem olyan remek idővel búcsúztunk a Keszthelyi-hegységtől, mint amilyenben odaértünk.
A három órás eső és a vele járó lehűlés ellenére egész kellemes 17,5 km volt, melyről egy rövid kis fotóalbumot ide raktam fel. Szemezgessetek benne bátran!