A találkozó három napjából kis csapatunk a szombatit választotta, hogy egyesületünk két kocsinyi turistával képviseltesse magát. Amíg Margóval a fuvarra vártunk, körbecsodáltuk a szomszéd falu egyik buszmegállóját némi sóhajtozás közepette: Hej, ha nálunk is lenne...! (Ábrándozni szabad!)
Aztán megérkeztek a lányok, a lovak (lóerők) közé csaptunk, és azon nyomban Sziágyon termettünk (na jó, egy óra múlva).
A társaság már a túrára készülődött, mire odaértünk. Egy kis toporgás, tevés-vevés után túravezetőnk, Fodor Peti kijelölte az irányt, és nekivágtunk az erdőnek.
Amiből igazán sok nem jutott arra a húsz kilométerre, amit végigjártunk reggeltől délutánig. Egy határozott jobbkanyarral elhagytuk az erdei iskola felé vezető utat, és kelet felé poroszkálva hamarosan szépen kaszált rétre jutottunk. Körül erdő, benne rekettyebokrok, magányos fák, orbáncfű és réti szegfű, és a szélén stabil kilátó, amit természetesen, meg is kellett másznunk.
Poroszkálunk...
Nem siettünk sehová, alaposan megcsodáltuk a kilátást, hidratáltunk, aztán mentünk tovább.
Az utat - mely időnként keresztezte a tanösvény útvonalát - tájékoztatótáblák szegélyezték. Kaptunk információt Rinyabesenyő múltjáról és jelenéről, a környék nevezetességeiről is. Ezen nevezetességek közül kettőt érintettünk is később.
Az erdőt elhagyva gyalogoltunk a napon, mocsaras területeket hagytunk el, olyan tiszta erdőalját csodáltunk meg, mintha takarították volna, és helyenként bőven volt homok a lábunk alatt.
Balra magas fű, jobbra "tiszta" erdő
Amerre mentünk, vaddohány (ha jobban tetszik: selyemkóró) garmadája szegélyezte az utat, benyomult a fák közé, és édes, nehéz illata megrészegítette a szaglószőröket az ember orrában.
Vaddohány (selyemkóró) virága
Az egyik nevezetesség a Sissy-liget volt. Annak idején, amikor 1898-ban Luigi Lucheni meggyilkolta Erzsébet királynét, az országban több helyen is emléket állítottak neki. Itt, Somogyban, Douglas-fenyőket ültettek a tiszteletére, melyekből még ma is él és áll jónéhány. A fenyvessel átellenben, az út másik oldalán, kényelmes pihenőhelyet alakítottak ki a fáradt vándoroknak. Le is telepedtünk az asztalok mellé, és e kellemes környezetben pihentünk egy kicsit.
Az út következő szakaszán, miután elhagytunk egy szálegyenes fenyvest, tóvá dagadt mocsár mellett haladtunk el. Fák, bokrok álltak derékig a vízben, trópusi hangulatot árasztva. Kicsivel odébb pedig kirándulásunk kalandos fordulatot vett: ideiglenes átkelőt kellett építenünk, hogy a kevesebb vizet mutató, de igencsak süppedékeny mocsáron átkelhessünk, és a lépésnyire szűkülő ösvényen folytathassuk az utat.
Átkelünk (Hartmann Ildi fotója)
Innen már nem volt messze a Kandeláber-fa, ez az érdekes formára terebélyesedett duglasz-fenyő. Nem úszta meg, hogy körbe ne fotózzuk, aztán itt költöttük el az ebédünket, az aljnövényzettel dúsan benőtt erdőben.
Néhány métert vissza kellett gyalogolnunk a fától, hogy újra pályára állhassunk. Kellemes, árnyas út várt ránk, amit hamarosan felváltott - újra - a homokos, napfényes sztráda. De addig még be-bementünk az erdőbe gombát keresni, melyből már egész szép adag gyűlt össze Laci szatyrában. Akadt az utunkba vargánya, piruló galóca, nyári laskagomba és mindenféle tinóru is. Sok helyen csak a vaddisznók által feltúrt talaj jelezte, hogy itt bizony volt gomba...
A következő pihenőt a Német-mezőnél tartottuk. Újabb kilátó ácsorgott az erdő szélén, északról fákkal körbenőve, de délre szépen hullámzott a mező. A kilátó egyik lépcsőfokán madárfészek bújt meg a sarokban, benne néhány tarka tojás - állítólag rigók készülődtek bennük napvilágra jönni.
Az út hamarosan nehezebben járhatóvá vált - Peti talált nekünk egy kerítést, ami mellett botladozva, ragaszkodó szederindák között kapaszkodtunk egészen a gombával jelzett tanösvény útvonaláig.
Ezen jutottunk el az egykori besenyői temetőhöz, melynek helyét már csak egy kereszt jelöli. Körülötte elburjánzott bukszusok, fákra kapaszkodó borostyán rejti rég volt emberek nyughelyét...
Innen már könnyű utunk volt, nemsokára ismerős homokot taposott a lábunk - elértük azt a szakaszt, amerről reggel indultunk. A rendületlenül ragyogó nap alatt, vagy harminc fokban, porosan, de jókedvűen értünk be Sziágyra, ahol kissé felfrissítettük magunkat, eltávolítottunk egy-két kullancsot innen-onnan, aztán útra keltünk hazafelé.
Nem maradhatott el a fagyizás - ezúttal Kadarkúton -, ami igencsak jólesett mindenkinek.
Köszönet a túravezetésért Fodor Péternek, a szervezésért a Somogy Megyei Természetbarát Szövetségnek. Igazán jól éreztük magunkat, jövünk máskor is!
Megtett táv: 20 km
Idő: nem lényeges (amúgy kb. 6,5 óra)
A teljes fotóalbumért ide kattints!