Ezzel mintegy összefoglalni szándékoztam a vasárnapi túrát. Ebben a pár tőmondatban minden benne van, ami aznap történt velem-velünk a Bakony keleti régiójában, egészen pontosan Cseszneken és környékén. Merthogy oda vitt minket Feri meg a busza. Laza kirándulásra indultunk, esőmentes időre számítva, hogy végigjárjunk néhány ígéretes helyet. Mert aki már járt ott közülünk, azt ígérte, hogy szép lesz.
Délnek tartottunk az Ördög-árok felé. Amint felmásztunk az első dombra, hátratekintve még szebben mutatott a vár a falu fölött. Aztán hamarossan eltakarták a fák, a dombok, és egészen addig nem láttuk ismét, míg vissza nem értünk Csesznekre.
Ami az időt illeti, nem voltunk elkényeztetve. A napot alig láttuk, és olyan pára volt az erdőben, hogy izzadtunk, mint a ló. Hiába nem volt harminc-sok fok, amennyi volt, a párával együtt megtette hatását. Az út kb. felénél az eső is szemerkélt egy kicsit, de a zuhét megúsztuk. A terep nem volt nehéz - legalábbis, ami a szinteket illeti. No de a tereptárgyak! Azok bizony okoztak izgalmas perceket.
Mielőtt beértünk volna az árokba, átvágtunk egy nyugalmasabb szakaszon, ahol az ösvényt magasra nőtt kanadai aranyvesszők vigyázták, aztán szép szál bükkök közé értünk. Csendes volt az erdő, madarat is alig hallottam, csak néha motozott valami az aljnövényzetben. Az eső - talán előző éjjel eshetett - nyomait magukon viselték a bokrok, a föld hol csúszósan sáros volt, hol szinte száraz, mintha csak foltokban esett volna az eső. Gyaloglás közben - nem szaggattuk nagyon az istrángot - néztem jobbra, néztem balra a bokrok alá, de alig láttam gombát. Pedig az illata megcsapott helyenként, és később, az út mentén bele is botlottam egy gombatelepbe. De olyan tömegesen, ahogy a Zemplénben, nem nőttek.
Kb. négy kilométer megtétele után értük el az Ördög-árok bejáratát a piros sáv jelzésen. A patak szinte teljesen száraz volt. Ettől függetlenül a benne meredező kövek és sziklák csúsztak, jól meg kellett néznünk, hová lépünk - annál is inkább, mert leginkább a mederben ballagtunk egyre beljebb, mellőzve a turistautat.
Tényleg ballagtunk - a látvány magával ragadó, fényképezésre csábító. Készült is több tucat fotó a patakmedret határoló mészkősziklákról, botladozásunkról a kisebb-nagyobb kövek között. Az Ördög-árok mészkőfala több millió éve áll már ott, és állni fog még jóval az emberiség letűnése után is...
Egy idő után kimásztunk a mederből a hegyoldalban futó turistaútra. Ott sem volt egyszerű a közlekedés, hiszen rengeteg kidőlt-bedőlt fa nehezítette a dolgunkat.
Némelyik olyan vastag volt, hogy csak meglovagolva tudtam átmászni rajta...
Végül, vagy hat kilométer gyaloglás után, elértük az Ördög-gátat, ahol több, nagy sziklatömb zárta el a patak - és a turista - útját. Szerencsére fölötte, a sziklafalon lépcsősor vitt fel a dombtetőre, amit Ildi kivételével mindannyian igénybe is vettünk. A keskeny ösvény, amely továbbvitt a szurdok fölött, eléggé csúszott, jól jött a túrabot annak, akinél volt, a lefelé araszolás során...
A szurdok végén, csúszós átkelés után, megérkeztünk egy lankásabb völgybe, mely látványában semmivel sem maradt el az addigi szakasznál, csak könnyebb volt benne közlekedni. De ennek sem örülhettünk sokáig - hamarosan beértünk a következő szurdokba (valójában még ez is az Ördög-árokhoz tartozott), melyben akkora kőtömbök hevertek a - helyenként kissé vizes - patakmederben, hogy megkerülni nem is lehetett őket mindig. Egy különösen csúszós, egymás hegyén-hátán nyugvó kötömbcsomagon - melyre egy termetes fa is rázuhant valamikor - csak egymást húzva-tolva tudtunk átvergődni. (Nem volt veszélytelen a dolog, de szerencsére megúsztuk nagyobb sérülés nélkül.)
No, de ezt a részt is túléltük! Felfedeztünk még egy szép, nagy tintagomba-telepet, találtam egy fatörzsre akasztott maszkot (vajon ki hagyta ott?), és hamarosan elkanyarodtunk északnak, a zöld sáv jelzés könnyebb útjára. Pihenhetett kicsit a talpunk a puha talajon, míg kővel borított ösvényre nem értünk. Közben az útszéli esőbeállónál tartottunk egy rövid ebédszünetet, és körbefotóztuk az egyik fa lábánál nőtt gombacsaládot.
A korábbi nehézségek után a Kőárok szinte laza terepnek bizonyult. Itt is szép számmal feküdtek az ösvényekre dőlt fák, mohos sziklák tunyultak a patakmederben, de gyorsabb és könnyebb volt a haladás, mint az Ördög-árokban.
Itt még az Ördög-árokban másszuk át a sziklákat
Miután kiértünk az erdőből, a jelzés az országútra vezetett minket, és az enyhe emelkedő megmászása után már ott is voltunk a parkolónál, ahonnan indultunk. De nem álltunk meg, folytattuk az utat a falu túlsó vége felé, hiszen várt ránk még egy szurdok, amit nem akartunk kihagyni, ha már ott voltunk.
Aztán hirtelen meggondoltuk magunkat - nézzük meg előbb a várat, a szurdok megvár! Így hát jegyet váltottunk és kényelmesen körbejártuk a XIII. században emelt cseszneki várat. Fénykorában impozáns, szép vár lehetett, és talán, ha végeznek a felújításával, megláthatunk valamit régi fényéből.
Kilátás a várból az óratoronyra Egymást fotózzuk
A vár alatti kocsmánál megálltunk egy frissítőre - ki, mire -, aztán a dombot északkeletről megkerülve értünk le a Kőmosó-szurdokba. Elhaladtunk a régi zsidó temető mellett (megállapítottuk, hogy érdemes lenne egy helyre összegyűjteni az ott csak pusztuló, szétszórtan dülöngélő sírköveket), és már ott is voltunk a szurdok bejáratánál.
Egy keskeny ösvényen körbejártuk a legszélső, borostyánnal futtatott sziklát, ahonnan remek látvány nyílt a szurdok elejére, aztán le is ereszkedtünk a sziklafalak közé. Egy fára szegelt fatábla előre jelezte a sziklák némelyikén futó sodronyokat - a falmászók "vasalt útjai" -, melyekkel már a Kő-árokban is találkoztunk, igaz, csak messziről - a patakvölgy másik oldalán ferrátázott egy alig látható csapat.
(A túraútvonalért köszönet Dömsödi Áronnak [termeszetjaro.hu])
Táv: 13,9 km
Fotóalbum: ide kattints!